Nőtt a Jelly Bean részesedése


A Google rendszeres jelentéséből kiderült, hogy alig nőtt a Jelly Bean Androidot használók száma.


A Google rendszeres jelentéséből kiderül, hogy egyelőre még mindig nagyon kevesen használják az Android 4.1-es és 4.2-es változatait (Jelly Bean), a Gingerbread verziót használók száma pedig továbbra is magas. A konkrét számok szerint a Gingerbread 44,2 százalékot foglal el az Android piacából, az Ice Cream Sandwich 28,6 százalékot fed le, míg a leglényegesebbnek számító, „friss” Jelly Bean verzió aránya összesen 16,5 százalékra ugrott.

Az egy hónappal ezelőtti helyzet alig változott tehát: a Gingerbread február elején 45,4 százalékon, a Jelly Bean (Android 4.1 és 4.2 együtt) 13,6 százalékon állt. A helyzet hamarosan viszont érdemben is változhat, mert az új készülékek nagyon nagy része Jelly Beannel érkezik majd.

Sajnos ez a legtöbb esetben még csak a 4.1-es verziót jelenti, az Android 4.2-es frissítéseket a gyártók csak az év közepére-végére ígérik (addig szinte csak a Google referenciakészülékeivel rendelkezők élvezhetik a legfrissebb változat előnyeit). Az pedig még továbbra sem látszik, hogy mikor szorítja majd le valamelyik verzió a trónról a 2.3-as változatot.

(Geeks.hu)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram