A konferencia logójának és arculati elemeinek tervezésére ezennel pályázatot ír ki a Külügyminisztérium.
2011. november 1-2-án Londonban magas szintű nemzetközi konferenciát tartottak a kibertér működéséről, a kibertérben rejlő gazdasági, fejlesztési, társadalmi lehetőségek kihasználásáról (http://www.fco.gov.uk/en/global-issues/london-conference-cyberspace/). Magyarország vállalta az első utókonferencia megrendezését 2012. október 4-5-én. A kormányzatok, nemzetközi és regionális szervezetek, a magán- és civil szektor, a tudományos élet képviselőit megmozgató konferencián 600 fő részvételére számítunk. A konferencia logójának és arculati elemeinek tervezésére ezennel pályázatot ír ki a Külügyminisztérium.
1. A budapesti konferencia koncepciója
A budapesti konferencia teret ad a közép- és délkelet-európai régió sajátosságai és értékei bemutatásának, feltárja a kormányzati és magánszektor közötti szinergiákat, együttműködési lehetőségeket, bemutatja a nemzetközi és regionális szervezetek szerepét, tevékenységét, ezek lehetséges összjátékát.
A konferencia célja a „Biztonsággal és bizalommal a szabadságért és fejlődésért” mottó jegyében az internet és a kibertér szabad és biztonságos használatának népszerűsítése, előmozdítása, az ehhez szükséges kapacitásfejlesztés lehetőségeinek vizsgálata. A résztvevők a plenáris üléseken áttekintik a kibertér használatának és fejlődésének mozgatórugóit, közpolitikai vetületét, dinamikáját és perspektíváit, a nemzetközi és regionális szervezetek szerepét. A szekcióüléseken az alábbi témakörök kiemelt kérdéseit veszik sorra:
A viták három párhuzamos szálon futnak: egyrészt a fő konferencián, másrészt egy hasonló tartalmi kérdésekkel foglalkozó, párhuzamos ifjúsági fórumon, valamint szakmai műhelyvita sorozaton, végezetül a társadalom széles rétegeinek interaktív bevonása érdekében a plenáris vitákat és egyes szekcióüléseket on-line is közvetítjük. Ezenkívül különböző közösségi oldalak révén is tervezzük a rendezvény népszerűsítését.
2. A konferencia szervezője és a pályázat kiírója: Magyarország Külügyminisztériuma, Kibertér Konferencia Titkárság, a továbbiakban Kiíró.
3. Pályázók köre: A Budapest Conference on Cyberspace 2012 logójának és arculati elemeinek tervezési pályázati kiírására pályázhat minden természetes vagy jogi személy, akinek lakóhelye, illetve székhelye az Európai Gazdasági térség valamely tagállamának területén van.
4. A pályázat tárgya: A Budapest Conference on Cyberspace 2012 arculati identitásának megteremtése. A pályázó feladata, hogy logóra és arculati elemekre koncepciótervet készítsen és mutasson be a Külügyminisztérium számára.
A koncepcióterv részletes tartalma
Arculati elemek megtervezése
- Logotípia megtervezése, feliratos és felirat nélküli változatban;
felirat: Budapest Conference on Cyberspace 2012
- A Kormány.hu (http://www.kormany.hu/hu) honlapon található microsite-ok arculatához illeszkedő banner megtervezése (címsor – 960 pixelnél nem szélesebb, vektorgrafikus-, betűtípus megjelölésével, esetleg további szöveges, illetve képi információ felhasználásával).
A banner tartalmazza a logót és az alábbi feliratot: Budapest Conference on Cyberspace 2012
- A Konferencia A4-es méretű, álló formátumú levélpapírjának megtervezése (amely alapul szolgálhat a később megtervezendő, további arculati elemekhez is – (plakát, leporelló, katalógus, stb.)
Az arculati elemek tartalmazzák a logót és az alábbi feliratot: Budapest Conference on Cyberspace 2012
Alaki követelmények
A pályamunka mérete DIN A-4-es, maximális terjedelme 5 oldal. A logótervet színes, fekete-fehér és negatív változatban kell beküldeni.
A pályázat jeligés. A szabadon választható jeligét kérjük a jelentkezési lapon és a pályaművön is feltüntetni. A pályamunka NEM tartalmazhatja az alkotó nevét.
5. A pályázat benyújtása:
A pályázat benyújtásához a kitöltött nyilatkozat, jelentkezési lap és pályamunka beküldése szükséges. A pályázatot egy példányban ajánlott küldeményként postai úton vagy elektronikus úton kell benyújtani.
Postai úton a pályamunkát CD vagy DVD adathordozón, pdf formátumban, és kinyomtatott formában kell beküldeni.
A postacím: Külügyminisztérium, Kibertér Konferencia Titkárság, 1027 Budapest, Bem rkp. 47. A pályázat beadási határideje 2012. június 4. (postabélyegző szerint)
Lehetőség van a pályamű, a nyilatkozat és a jelentkezési lap (aláirt, beszkennelt) elektronikus beküldésére is.
Az email beérkezésének határideje: 2012. június 7.
E-mail cím: (Cyberlogo@mfa.gov.hu)
A kitöltött nyilatkozatot és jelentkezési lapot minden esetben meg kell küldeni elektronikusan és postai úton, ajánlott küldeményként a megadott címre legkésőbb 2012. június 4-ig (postabélyegző szerint).
A beérkezett pályaműveken korrekciót nem tudunk elfogadni.
6. Általános elvárások az arculat kapcsán:
Letölthető dokumentumok:
Felhívás, jelentkezési lap és nyilatkozat
7. A pályázat elbírálása:
A beérkező pályaműveket – a szerző kilétének ismerete nélkül, jelige alapján – 5 fős neves szakértőkből és a Konferencia szervezőiből álló zsűri bírálja el.
A pályázók e-mailben kapnak értesítést a zsűri döntéséről. A döntéssel szemben kifogásnak nincs helye.
8. Díjazás:
A nyertes pályázó az alábbi elismerésben részesül:
9. További információk és feltételek:
A pályázaton való részvétel díjmentes.
További információ:
Kese Beatrix
E-mail: BKese@mfa.gov.hu
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.