Több mint 130 éves múlt után nem gyárt több fényképezőgépet a Kodak. A fotográfia világában fogalomnak számító cég nem tudta felvenni a versenyt a digitális világgal.
Több mint 130 éves múlt után nem gyárt több fényképezőgépet a Kodak. Az 1880-ban alapított vállalat nevével fémjelezte a fotózás egyik jelképes korszakát, de a cég az utóbbi évtizedekben nem tudott lépést tartani a minden eddiginél gyorsabban fejlődő digitális technológiával - annak ellenére, hogy az 1970-es években éppen a Kodak egyik szakembere állította össze az első, méreteit tekintve még óriási digitális modellt.
A George Eastman által alapított vállalat széles körben hozzáférhetővé tette a fotózást, és olyan, már kultikusnak számító masinákat dobott piacra, mint a Brownie és az Instamatic fényképezőgépek. Sárga-piros dobozos filmtekercseit az egész világon ismerték.
A Kodak előre látta a digitális forradalmat, és ennek fényében alakította a befektetéseit. A gond az volt, hogy a vállalat nem tudott előállni egy, a digitális területen alkalmazható üzleti modellel, amely olyan sikeressé tette volna, mint amilyen az analóg fotózás területén volt, mondta Don Strickland, a Kodak digitális részlegének egykori alelnöke.
A vállalat az 1990-es években is ragaszkodott a filmhez, ezért vetélytársai, amelyek inkább a digitális technológiában látták a jövőt, maguk mögött hagyták a céget. A Kodak analóg fényképezési ága a digitalis fotózás futótűzszerű terjedésével hamar megszűnt, és a cég elveszítette azt az arculatot, amely egy évszázadon át a vezető fényképezőgép-gyártók közé sorolta.
Az első nagyszabású digitális Kodak-termék a fotó-CD volt, amelyet 1992-ben dobtak piacra. Ám ebben a termékben is megtartották a filmet mint a képrögzítési eljárást, majd szekennerekkel oldották meg a digitalizálást. Sajnos ez óriási bukás volt, mondta a volt alelnök, aki szerint azzal kezdődött az összeomlás, hogy a vállalat a 90-es évek elején erre a termékre pazarolta az idejét, miközben más cégek azonnal reagáltak az ugrásszerűen fejlődő digitális technológiára. Ezt a lemaradást már nem lehetett behozni. Azt egyelőre nehéz megjósolni, hogy a nagy múltú cégnek lehet-e jövője a csődeljárás után. Don Strickland véleménye szerint egy sokkal kisebb vállalatnak lehet esélye.
A Kodak, amely januárban kért csődvédelmet, a nyomdaiparban látja a jövőjét, és megpróbálja értékesíteni a szabadalmait, emellett – csakúgy, mint a hasonló helyzetben lévő Fujinak – a Kodaknak is érdekeltségei vannak az egészségügyi piacon.
A Kodak mindig is a fényképkészítés vezetőjeként tekintett magára, ám a digitális technológia elterjedése óta a fotókészítésben már nincsen üzlet. A digitális gépekkel ma már ezrével készíthet mindenki fényképeket, amelyeket ingyen tehet közzé az interneten, mondta a Kodak egykori alelnöke.
(Hirado)
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.