A Csomád-Bálványos védett terület, ahogy én látom fotópályázat


A Vinca Minor Egyesület, Csomád-Bálványos gondnokság célja, hogy a társadalom egyik fontos szegmensét bevonja a természetvédelembe, és az elkövetkezendőkben összekapcsolja a művészeti tevékenységet a környezeti neveléssel.


Ennek érdekében jelen pályázati felhívás keretében kívánja megszólítani az érdekelődő fotósokat és másokat Kovászna megye, Románia, akár más ország  területéről is, hogy megmutassák egyedi, csak rájuk jellemző látásmódjukat.

A következő három témában várunk alkotásokat:

Az erdő szépsége – Tájképek az erdőről, mezőről, mint esztétikai fogalomról. A képek  hangsúlyozzák az erdő természetes szépségét, az évszakok, az időjárás különleges képformáló erejét a fotográfia eszközeivel ábrázolva.

Az erdő és az ember – Ebben a kategóriában az erdő és az ember kölcsönhatására kell a figyelmet irányítani a képeken  keresztül. Jelenítsék meg az erdő funkcionális jellemzőit a turizmus, a sport és egyéb szabadidős tevékenységek helyszíneként, valamint az ember és kapcsolódó fogalmak  (fakitermelés, kereskedelem, közlekedés, stb.) káros tevékenységeinek kihatását ezekre.

Élet az erdőben - A képek örökítsék meg az erdő élővilágát, természetes környezetükben. Nem kimondottan fajokat ábrázoló képek kell legyenek, hanem olyanok, amelyek együttesen ábrázolják az erdő jellegzetes növény- és állatvilágát és élőhelyeiket.
A kiírt pályázaton bárki részt vehet életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül.

A bíráló bizottság 1 díj odaítéléséről dönt: a pályázat győztese nettó 100 lej-t vihet el.

A pályázat leadási határideje: 2012. október 26.

A részvételi feltételekre, az elbírálás folyamatára ill. az eredményhirdetésre vonatkozó további információk az alábbi címen találhatóak:

(Csomád Bálványos)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram