A Magyar Újságírók Országos Szövetsége ezév november végén ismét meghirdeti a Magyar Sajtófotó Pályázatot. A hagyományokhoz híven a pályázatra elsősorban a hazai és határon túli sajtó munkatársainak jelentkezését várjuk, de a megmérettetés – a korábbi évekhez hasonlóan – nyitott amatőr fotósok számára is.
A Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás a magyar fotóriporter szakma legnagyobb seregszemléje. Azon kevés hazai kulturális rendezvény-sorozat egyike, amely az alapítás óta (1971) töretlenül, minden évben megrendezésre került. Független magyar márka, amely amellett, hogy a pillanat nyelvén mutatja be egy év történéseit, számtalan egyetemes értéket képvisel.
A pályázatra jelentkezni 2013. január 1. és 2013. december 31. között készült képekkel lehet. Ez az időbeli korlátozás nem érvényes a “Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia sorozat” kategóriára, ahol több éven átívelő, elemző anyagokat is várunk. Egy pályázó összesen 30 pályaművet küldhet be a pályázatra, kategóriától függetlenül. A pályamű állhat egyedi képből vagy képsorozatból, ez utóbbi maximum 10 képet tartalmazhat. Egy kép csak egyszer adható be, nem szerepelhet egyszerre egyedi képként és sorozat részeként is.
A pályázat az alábbi kategóriákban kerül meghirdetésre:
A Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás szervezői és a szervezésben közreműködő partnerei az elmúlt években professzionális technikai és kommunikációs hátteret építettek fel a pályázat lebonyolításának támogatására. Az eContest nevet viselő online rendszerben történik a pályázatra jelentkezés és a pályaművek feltöltése, az előválogatott képek és a fotósok szakmai portfóliójának bemutatása, illetve ez a rendszer garantálja a zsűrizés anonimitását és átláthatóságát is.
A Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás hivatalos honlapja (www.sajto-foto.hu) 2013. december 14.-től 3 héten át várja a jelentkezők képanyagait. A feltöltéshez szükséges a honlapra előzetesen regisztrálni. A feltöltött pályázati anyagokat a jelentkezés lezárásáig, 2014. január 5-ig, a pályázók szabadon módosíthatják az eContest felületen keresztül. A feltöltött pályaművek a zsűri által történt előválogatást követően válnak nyilvánossá a honlap látogatói számára.
A Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás hivatalos honlapján 2007-ig visszamenőleg megtekinthetők a zsűri által előválogatott pályaművek anyagai és a díjazottak portfóliói. “Az idén megújult honlapon igyekeztünk a fotót és a fotóst a középpontba állítani – hangsúlyozta Túry Gergely, a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás rendezője. A jövőben pedig szeretnénk hangsúlyt fektetni a 2007 előtti képanyag digitalizálására és a honlapon való bemutatására is.”
A pályamunkákat a kiíró által felkért neves fotós szakemberek bírálják el a 2014. január 17-19-ig tartó nyilvános zsűrizésen. “Izgalmas munkára számítok – mondta Stéphane Arnaud, az AFP Photo főszerkesztő-helyettese, az 5 tagú zsűri idei tagja – hiszen az elmúlt években is kiváló pályaművek érkeztek, emellett sok olyan esemény történt Magyarországon is, amiről a külföldi orgánumok híradásain keresztül nyilván értesültem, de az igazi finomságokat, a humor és a dráma árnyaltabb oldalát hitelesebben közvetíti az, aki személyesen is részese a történéseknek.”
A sajtófotó pályázat mellett, az idén második alkalommal, tördelői pályázatot is hirdetünk. A Molnár István-díjra olyan tipográfusok, grafikusok, képszerkesztők, tervező-szerkesztők jelentkezését várjuk, akik fontosnak tartják a fotográfia méltó megjelenítését a sajtóban. A felhívásra beadott anyag lehet valamely magazinban megjelent munka, vagy még csak tipográfiai tervként létező, valóságos vagy fiktív magazin. A műveket tördelőkből, képszerkesztőkből álló zsűri bírálja el. A leadott anyagok terjedelme nem haladhatja meg a 10 oldalpárt.
A pályázati kiírás 2014. január 6-ig elérhető.
Csatlakozzon Ön is Facebook oldalunkhoz!
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.