XI. Fotó Art Fotós Fesztivál Gyulán

2009. május 29-30-31. között a Fotó Art magazin immáron 11. alakalommal rendezi meg a FOTÓS FESZTIVÁLT, ez alakalommal Gyula ad helyszínt a rendezvénynek.

A baráti hangulatú eseményre közel ezer a fotózás iránt érdeklődő, technikai és gyakorlati ismereteiket bővíteni kívánó vendéget várunk.

A központi helyszín a Gyulai Művelődési Központ lesz, itt kapnak teret a rendezvény támogatói is. Az előadások, vetítések és a műtermeket is itt rendezzük be. A fesztivál idén már saját weboldalon jelentkezik.

A természetfotózás szerelmeseinek a páratlan szépségű Fekete Körös, a mályvádi erdő a dénesmajori tavak, a szabadkígyósi tanösvény és kastélykert ad majd felejthetetlen élményt. Minden természetfotós helyszínünk 5-6 km-re van a művelődési központtól.

Természetesen idén is lesznek, buszok melyek a különböző helyszínekre szállítják a fotósokat.

Akik szeretik megragadni a pillanatot, szeretik megörökíteni azt, amit csak egyszer lehet, azoknak ajánljuk a sportfotós helyszíneinket. Idén először lesz salakmotor verseny, foci és kézilabdadöntő, mint fotós téma.

Az esti programokat színesítik majd a vetítéseken kívül a csillag és asztrofotózási lehetőségek. Gyulán található olyan nemzetközileg is jegyzett 206 mm-es Fluorid Tripled távcső, melyen keresztül fantasztikus asztrofotók készíthetők DSLR gépekkel.

Gyula városa gyönyörű épületeket, szökőkutakat és tereket rejt magába, azok számára, akik szeretik a tér és forma kompozíciókat, igazi fotós csemegének számít a kétszeres Hild-díjas város. A rendezvény három napja alatt így lehetőséget biztosítunk a technika kipróbálására minden fotográfiai témában.

A magazin szakírói és fotós iskolánk oktatói minden elméleti és technikai segítséget megadnak a gépek kipróbálásához. Napközben előadásokra várjuk vendégeinket, péntek és szombat este a művelődési központ színháztermében tartunk vetítést.

Idén is külön pályázaton díjazzuk a fesztiválon készült képeket.

Mindenkit szeretettel várunk!

Regisztrálj most, hogy megajándékozhassunk téged is!

A sajtó számára előzetes, info@fotoartmagazin.hu-ra küldött e-mailes regisztráció esetén ingyenes belépést biztosítunk.

 

További információ:
Jamrik Vilmos
06 70 280-6732
www.fotosfesztival.hu
www.fotoartmagazin.hu
www.fotosiskola.hu

Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!

Forrás:
Szoftver.hu

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram