Migration Offer ajánlatunk, amellyel eddig már több ezer vásárlónk élt és elérhető volt meglévő Adobe Creative Suite felhasználóknak, november hónap végén megszűnik.
Eddig az úgynevezett Migration Offer kondíciók szerint vásárolhattak az ügyfelek, amelynek alapja az volt, hogy az adott felhasználó már rendelkezett megfelelő számú korábbi Adobe Creative Suite 3, vagy annál újabb szoftverrel.
Ezen ajánlat alapján 28-33% kedvezménnyel vásárolhattak Adobe előfizetéseket úgy, hogy az adott akció függvényében ezt a kedvezményes árat nemcsak az első, hanem a második, vagy akár a harmadik évre is rögzítettük.
Ennek a lehetőségnek lesz vége hamarosan. Az Adobe úgy ítéli meg, hogy eddig már kellőképpen segítette az áttérést, így 2015. november 27. után eltörli ezt az ajánlatot.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha új Adobe Creative Cloud Complete, vagy Single App előfizetésre lenne szükség, akkor azt érdemes még ebben a hónapban megrendelni, decembertől ugyanis kb. 30%-kal magasabb lesz az ára.
A meglévő előfizetők korábbi price-lock-os vásárlásait természetesen nem érintik a fentiek, ezek hosszabbítási kedvezményeit az adott akciónak megfelelően változatlanul biztosítjuk.
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.