Ismerd meg a Tekerd! csoportot, akik Lego-ból építenek remekműveket

    Fantasztikus művészi portrék, Marvel képregényhősök, vagy Edwin „Buzz” Aldrin űrhajós Holdon hagyott lábnyoma, mindez legóból. Hudák Zsolt csoportvezető és néhány nyíregyházi hátrányos helyzetű fiatal, akik csak szerették volna együtt eltölteni az idejüket, ám valami sokkal nagyobbat hoztak létre.

    tekerd-logo.jpg

     

    A Tekerd! csoport egy fiatalokból álló közösség, akik Lego kockákból hoznak létre művészeti alkotásokat, táblaképeket. A Nyíregyházi Szakképzési Centrumhoz tartozó Wesselényi Miklós Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanára és egyben a csoport vezetője is, Hudák Zsolt avatott be minket a csapat kulisszatitkaiba. A tanulók 2014-ben ismerkedtek meg ezzel a művészeti ággal, amikor az "Itthon vagyunk otthon" című projekt részeként kockákból megépítették Szabolcs-Szamár-Bereg megye térképét. 

    - A program után megmaradt építőelemekből kezdtek el a gyerekek képeket gyártani. Azt vettük észre, hogy a résztvevő diákoknak javult a tanulmányi eredménye, és a magatartásuk is, ezért 2014 szeptemberében megalapítottuk a csoportot.

    A Tekerd! hátrányos helyzetű fiatalokból áll. Olyan problémás gyerekekről van szó, akiknek akad a számláján drogprobléma, ittasvezetés, lopás vagy akár verekedés, garázdaság is. 

    - Hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat az építésbe, és én ennek nagyon örültem, ugyanis a célom az, hogy ezeket a fiatalokat minél tovább az iskolai rendszerben tudjam tartani. 8 diákkal alakult meg a csoport, és ők választották a nevet is.

    A „tekerd!” nevet az Anima Sound System egyik számából kölcsönözték, a Gipsy Sound Clash albumról. A refrén így szól: „Fekete, fehér, sovány, kövér, kit érdekel honnan jöttél, Isten hozott nálunk testvér, tekerd meg és táncolj…”

     

    kep1_3.jpg

     

    Az iskolában a csapat már saját műhellyel rendelkezik, ahol a tervezéshez szükséges technikai bázis, illetve a Lego kockák találhatók. Ám nem volt ez mindig így. Az elején nem volt meg az IT háttere az egésznek és akkor Hudák Zsolt csoportvezető készítette a terveket, saját laptopján az egyik diák segítségével, aki általában az ötleteket is hozta.

    - Az elején copywrite-os anyagokat dolgoztunk fel, ám most már elég jó felszerelésünk, illetve az iskolában vannak divat és stílustervező diákok, ők készítik el az alapvető grafikai koncepciót, amit aztán pixelizálunk, és így készülnek el a tervek. 

    Alapvetően Affinity Photos, Clip Studio, Painter 2018 szoftvereket használnak főleg, de a Wacom tábla használatát is tanulják a srácok. Egy darab Lego egy pixelnek számít és egy spéci alkalmazás segítségével csinálják a pixelizálást. Ám utána még sok munka van a tervvel, ugyanis nem minden szín és pixel kerül ilyenkor a helyére, ezt pedig manuálisan javítgatják ki.

     - Az építés kétféleképpen zajlik. A rendezvényeken egy keretre felragasztunk nagy Lego alapokat, azon belül egy-egy kisebb alapot, ami kb. 6x8-as és arra elkészítjük a mintát a résztvevőknek. Ők a minta alapján kirakják a darabot, és azt rakjuk fel a képre. Ez azért jó mert sokan tudnak egyszerre dolgozni rajta.

     

     

    Ha saját maguk építenek, akkor mintha egy Lego falat építenének, ezeknek sima a felülete a kép oldalán, mert a kockák egymásra vannak rakva. 

     

    kep02_36.jpg

     

    Elkészítették már Victor Vasarely portréját, élethű másolatot alkottak Edwin „Buzz” Aldrin űrhajós Holdon hagyott lábnyomáról a NASA-val együttműködve, de Marvel képregényhősöket is örökítettek már meg Legóból.

    - Felvettük a kapcsolatot a Marvel kiadóval, és a Deadpool képregényeket rajzoló grafikusművészektől dedikált kockákat kaptunk. 

    Meséli büszkén Hudák Zsolt és azt is hozzáteszi, hogy alapvetően semmi konfliktus nem volt a csoporton belül, pedig nem könnyű sorsú gyerekekről van szó. 

    - Volt pl. egy srác, aki előzetesbe, majd pszichiátriára került, drogos ügyei is voltak és ki akart lépni mert csak szégyent hoz ránk. Itt nincs ilyen, akár mi van, bármikor visszajöhet hozzánk. Mindenki akkor jön amikor szeretne, nincs olyan, hogy kell.

    Egyetlen egy szabályt kell betartaniuk a tagoknak, csak csoporttag léphet be a stúdió termébe. Emellett a programokon való részvétel is feltételhez van kötve: aki nem ront, esetleg javít az átlagán, az jöhet egy-egy különlegesebb rendezvényre, természetesen suli időn kívül.

    - Inkább legyenek itt, mint az utcán keveredjenek bajba! - mondja zárásként Zsolt, akinek hangján érződik az átszellemült elhivatottság. 

     

    Országos-Szakképzési-Tanévnyitó-2019.jpg

     

    Munkájának, és a sok támogatásnak köszönhetően pedig a sorozatos bukdácsolók közül, mára többen leérettségiztek, esetleg tovább is tanultak. Eljuthattak külföldre, és olyan élményeket szerezhettek, amikre a csoport nélkül aligha lett volna lehetőségük. Ám a legfontosabb: érezhetik, hogy tartoznak valahova, hogy valaki mellettük áll, és ennek hatására végre hisznek magukban.

     

    Szinyei-Jósa-András-Múzeum-2019-2.jpg

    tekerd-2.jpg

    tekerd-3.jpg

    tekerd-4-rendezvény-után.jpg

     

    Ha nektek is szimpatikus ez a kezdeményezés a Tekerd! Facebook oldalán minden további információt megtaláltok a csoportról!