Tarts hatékony egyetemi órákat az Adobe szoftverek segítségével!

    A különböző oktatóvideók megkönnyítik az egyetemi hallgatók számára az adott tananyag megértését, grafikus illusztrálását, illetve mind a tanárok, mind pedig a diákok számára időt spórol.

    3_6.jpg

     

    Az oktatóvideók használata jól működhet teljesen online, hibrid, vagy személyes oktatás esetén is. A „blended learning” egy viszonylag új kifejezés az oktatásban, amely egy olyan lehetőséget jelöl, hogy a diákok részben online órákon keresztül tanulhatnak, és bizonyos mértékig kontrollálhatják, hol, mikor és hogyan dolgoznak.

    A blended learning hatékonyságáról tanúskodik az Iowai Egyetem egyik tanulmánya: a hibrid képzésekre beiratkozott hallgatók 95 százaléka szerzett az Amerikában használt ABCDE osztályzási skálán C vagy annál magasabb osztályzatot, míg ez a szám a hagyományos előadásokat hallgató tanulók esetében csupán 82 százalékával szemben. A hibrid tanulási módszerek nem csupán az egyetemeken működnek jól, hanem az általános iskolákban is.

    A különböző videók és vizuális tartalmak használatával a hallgatók jobban bevonhatók a tanulásba – akár hagyományos tanórákon is – illetve hosszabb ideig fenntartható a figyelmük.

     

     

    Milyen videókat készítsünk?

    Az, hogy mi a megfelelő videós tartalom az általunk tanított diákok számára, nyilván nagyban függ attól, hogy egyetemen, általánosiskolában, vagy középiskolában tanítunk. Az alábbi dolgokat érdemes figyelembe venni a videó elkészítése előtt.

    • Milyen fogalmakat szeretnénk kommunikálni?
    • Hogyan tudunk a legjobban kapcsolódni a diákokhoz?
    • Milyen fajta videót tudunk a legjobban elkészíteni?

     

    Videókészítő eszközök és alkalmazások

    Ha videók formájában szeretnénk feldobni a tanórákat, számos egyszerű és ingyenes vagy olcsó videókészítő eszköz áll rendelkezésünkre. Íme ezek közül néhány:

    • Google Classroom: A Google Classroom a Google Drive-on tárolja a tanításhoz szükséges dolgokat, beleértve a tanulói profilokat, a feladatokat és az osztályzatokat, valamint oktatóeszközöket, köztük a videókat. A Google Classroom lehetővé teszi a szinkron és aszinkron tanulást.
    • Blackboard: A Blackboard egy oktatási portál diákok és tanárok számára. A Google Classroomhoz hasonlóan itt is létrehozhatunk és megoszthatunk fájlokat, videókat, osztályzatokat a tanulók pedig feladatokat küldhetnek be és tekinthetik meg érdemjegyeiket. A Blackboard azonban nem rendelkezik szinkron videótárhely-integrációval, ami azt jelenti, hogy az élő videókat egy másik platformon kell tárolni.
    • Adobe Connect: Az Adobe Connect lehetővé teszi, hogy az oktató és diákjai ugyanazokhoz az erőforrásokhoz férhessenek hozzá, mint a Blackboard és a Google Classroom esetében, beleértve a szinkron és aszinkron videótárhelyet is. Az Adobe Connect segítségével azonban nyomonkövethetjük a diákok aktivitását az órák alatt. Ezek segítségével a tanárok jobban képesek a tanulók igényeire szabni a tanórákat. Ezenkívül az Adobe Connect speciális erőforrásokkal rendelkezik a nagyobb figyelmet igénylő diákok számára.
    • Zoom: A Zoom az egyik legnépszerűbb szinkron jellegű videótároló platform. Míg a szabványos platform segítségével akár 40 percig ingyenesen is tarthatunk online órákat, konzultációkat, a Zoomnak van egy kifejezetten tanároknak szóló oktatási változata is, mely hosszabb megbeszéléseket és értekezlet-felvételeket tesz lehetővé. A rögzített videók pedig elérhetővé tehetők az aszinkron tanuláshoz.
    • YouTube: A Google tulajdonában lévő YouTube lehetővé teszi aszinkron videók rögzítését és tárolását későbbi időpontra, valamint élő videók tárolását. Élő videó fogadásakor azonban a YouTube csak kommenteken keresztül teszi lehetővé a résztvevők számára a kommunikációt. Ez olyan videók készítésére ideális, melyek esetében nem szükséges a közönség aktív részvétele.

    Ezen eszközök közül némelyikhez fiók létrehozása esetén oktatói hitelesítő adatokra van szükség, míg egyes platformokon – például a YouTube-on – ingyenesen létrehozhatunk egy profilt, azonban itt is előfizethetünk a prémium verzióra.

     

    4_9.png

     

    Videószerkesztő szoftverek:

    A videók elkészítése után érdemes azokat némi utómunkának alávetni és szerkeszteni. Ez a szerkesztési folyamat sok mindent jelenthet: kivághatjuk a hibákat, átméretezhetjük a videót különböző platformokhoz, valamint beilleszthetünk bizonyos effekteket.

    Fontos, hogy legalább egy alap szerkesztőszoftver álljon rendelkezésre a videók utómunkájához. Ezen eszközök némelyike lehetővé teszi a videók szerkesztését mobileszközről is. Az Adobe videószerkesztő programjai a következők:

    • Adobe Premiere Rush: Az Adobe Premiere Rush egy leegyszerűsített eszköz, amellyel egyszerűen végezhetünk videó- és hangszerkesztést.
    • Adobe Premiere Pro: Az Adobe Premiere Pro nagyszerű eszköz kezdő és haladó felhasználók számára egyaránt. Hanganyagok, szövegek és videoklipek is szerkeszthetők vele, melyek segítségével könnyebben fenntarthatjuk a diákok figyelmét.
    • Adobe Animate: Az Adobe Animate egy fantasztikus eszköz, mellyel animált elemeket adhatunk hozzá videóinkhoz.
    • Adobe After Effects: Az Adobe After Effects egy kiváló szoftver mozgógrafikák és általános speciális effektek szerkesztéséhez. Ha a videóinkat az iskolán kívül is szeretnénk használni, vagy nyilvánosan szeretnénk megosztani őket, az After Effects nagyszerű módja annak, hogy feljavítsuk munkánk minőségét.

    Ezen programok mindegyike különböző képzettségi szinttel rendelkező tanároknak ideális. Az, hogy milyen videószerkesztő program számunkra az ideális, nagyban függ attól, hogy milyen utómunkákat szeretnénk végezni a videókon. Például az Adobe Animate tökéletes animált karakterek és elemek létrehozására, de nem lenne a legjobb általános videószerkesztő, mint például a Premiere Rush vagy a Premiere Pro.

     

    Videók megosztásának módjai:

    Többféleképpen is tudjuk nyilvánosan közzétenni, hogy más hallgatók vagy oktatók is felhasználhassák azokat. Íme néhány tárhelyplatform, melyre feltölthetjük videóinkat:

    • Nyilvános videómegosztó webhelyek: Az olyan webhelyek, mint a YouTube és a Vimeo, talán a legegyszerűbb módja annak, hogy tartalmainkat szélesebb közönséggel osszuk meg. Azonban, mielőtt ezeket az általánosabb platformok használata mellett döntünk, érdemes megfontolni az olyan eszközök használatát, mint például a SafeShare, amely kompatibilis a Google Classroommal, és jobban szabályozhatók benne az adatvédelmi beállítások.
    • Felhőszolgáltatások: A felhőalapú szolgáltatások ideálisak az egyszerű, de „privát” videók megosztáshoz. Az olyan szolgáltatások, mint a Google Drive, a Dropbox vagy a OneDrive, segítenek megosztható hivatkozások vagy fájlok létrehozásában, melyeket tovább küldhetünk hallgatóinknak.
    • Közösségi média: A közösségi média használata – akárcsak a nyilvános videómegosztó oldalak – egy másik módja annak, hogy megoszthassuk videóinkat a szélesebb közönséggel. Amikor közzéteszünk valamit a közösségi médiában, előfordulhat, hogy kevésbé szabályozhatók az adatvédelmi szabályozások arra vonatkozóan, hogy ki láthatja és oszthatja meg videóinkat, ezért érdemes tisztában lenni ezzel a közzététel előtt.
    • Tárolás vagy beágyazás személyes webhelyeken: A videók személyes webhelyen való megosztása nagyszerű módja annak, hogy a lehető legjobban irányításunk alatt tarthassuk a videó minőségét és megosztását, valamint nagyszerű módja annak, hogy portfóliót készítsünk eredeti oktatási anyagainkból. Ezeket az oldalakat jelszóval is védhetjük, így a könnyedén garantálhatjuk, hogy csakis hallgatóink látják a megosztott tartalmakat.

     

    Ha szeretnél többet megtudni az online, vagy hibrid jellegű egyetemi oktatásról, kattints ide!