Samsung kontra Apple - a Szilícium-völgy is állást foglalt


A két vállalat évek óta húzódó vitájában meglepő álláspontot képviselnek az amerikai IT-óriások. 


Az Apple kontra Samsung eljárás már évek óta tart és a bíróság állásfoglalást kért a Szilícium-völgy társaságaitól is, amelyek némileg meglepő módon nem a helyi cég, az Apple pártját fogták. A Dell, az eBay, a Facebook, a Google, a Hewlett-Packard és más technológiai társaságok ugyanis attól tartanak, hogy ha a dél-koreai vállalatot elmarasztaló ítélet születne, az veszélyeztetné a technológiai fejlődést. Éppen ezért az IT-konszernek úgynevezett Amicus Curiae-résztvevőként, vagyis harmadik félként azzal a kéréssel fordultak az ügyet tárgyaló bírósághoz, hogy gondolja át még egyszer a Samsungot elmarasztaló döntését.

Az ügy előzménye, hogy 2012-ben az akkori esküdtszék 1,05 milliárd dollár megfizetésére kötelezte a dél-koreai IT-óriást, mert az megsértette az iPhone és az iPad készülékek néhány védett funkció- és dizájnszabadalmát, továbbá ezeket a funkciókat és dizájnelemeket a saját okostelefonjaiban és táblagépeiben is felhasználta. A Samsung fellebbezett. A közel három éve tartó per legújabb fejleménye a Facebook, a Google és a többi társaság állásfoglalása.

A cégek közölték, hogy az eredeti ítélettel a bíróság veszélyezteti az innovációt és korlátozná az emberek számára a kínálatot a teljes technológiai területen, továbbá úgy vélik, a büntetésként fizetendő összeg is túlzottan magas. Hozzátették, hogy az okostelefonok vagy a televíziók több ezer alkatrészből állnak, így például egy tévémodell gyártóját egyetlen jogszerűtlenül felhasznált dizájnszabadalom miatt - amely ráadásul az emberek vásárlási döntését nem is befolyásolja - nem lehet úgy büntetni, hogy a teljes profitot veszik figyelembe. Ez megnyitná az utat a pereskedések előtt és végeredményben innovációellenes lépés lenne.

Az Apple bírálta az állásfoglalást, többek között azért, mert a Google az Android kapcsán elfogult a Samsung irányába és hangsúlyozta, hogy Amicus Curiae-beadványt elvileg csak olyan személyek vagy szervezetek tehetnek, amelyek egyik félhez sem állnak közel.

(SG.hu)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram