Elindult a SketchUp történetének legkiterjedtebb bétaprogramja, amit a fejlesztők két év gondos munkája által, és a felhasználói visszajelzések és kérések alapján készítettek el. Ráadásul mindez most már iPaden is a felhasználók rendelkezésére áll!
A SketchUp egyet jelent a felhasználóbarát 3D modellező szoftverrel, és ennek egy oka van: nem áldozzák fel a használhatóságot a funkcionalitásért. A programot 3D-s modellezési projektek széles skálájához használhatjuk, például építészeti, belsőépítészeti, tájépítészeti és videojáték-tervezéshez, hogy csak néhány lehetőséget említsünk. Magában foglalja a rajz elrendezését, a felületmegjelenítést és támogatja a bővítményeket felhasználását is. Széleskörű alkalmazásokat kínál, többek között az építészet, a belsőépítészet, a tereprendezés világában, ráadásul olyan felhasználóknál is sikert aratott, akik 3D modelleket szeretnének készíteni, megosztani vagy letölteni 3D nyomtatókkal való használatra.
Most pedig megjelent a szoftver történetének legkiterjedtebb béta verziója, ami már iPaden is elérhető! A fejlesztők az évek során összegyűjtött felhasználói észrevételeket, kéréseket, hibajelentéseket figyelembe véve alkották meg a legújabb verziót. De miért is hasznos számunkra a SketchUp for iPad?
Ezzel az új, sokoldalú lehetőséggel a 3D-s modellek létrehozása, szerkesztése és megtekintése bárhol lehetségessé válik, legyünk akár otthon, úton valahova vagy a munkahelyünkön. Az Apple Pencil-lel, valamint az egér és billentyűzet támogatásával a programban rejlő lehetőségeket többszörösen kiaknázhatjuk: gyorsaság, kényelem és egy sokoldalúbb program áll rendelkezésünkre, hogy megformázzuk kreatív elképzeléseinket.
Az elmúlt néhány év számos változást hozott a munkafolyamatokkal kapcsolatban, és elengedhetetlenné tette az irodán kívüli munkavégzés lehetőségét. A projekteknek könnyen szállíthatónak kell lenniük. Erre kínál tökéletes megoldást a SketchUp for iPad.
További információkért kattints a ide!
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.