Megnyílt a regisztráció a 2020-as Adobe Max konferenciára!


A cég tavasszal döntött úgy, hogy az online térben rendezi meg az eseményt, most pedig megnyílt a regisztráció, ráadásul ingyen!


leadkep (3)_0.jpg

 

Sok más esemény mellett az idei Adobe Max is a “biztonságos térbe” szorul. A kreatívok, alkotók és a digitális művészet iránt érdeklődők egyik legjobban várt rendezvénye idén három napos lesz és október 20-án veszi kezdetét.  A 250 előadó között a neves szakemberek mellett híres sztárok és ismert alkotók is megjelennek, többek között például Ava DuVernay filmkészítő, Keanu Reeves színész, a neves fotós Annie Leibovitz és a Tyler, The Creator néven ismert rapper is. 

A regisztrációt pedig érdemes minél előbb elkezdeni, ugyanis most számos meglepetéssel kedveskednek a rendezők a közönség számára. Többek között ingyenes Adobe MAX-os pólót is lehet nyerni, ha elég gyorsak vagyunk.

 

kep1 (2)_0.jpg

 

A másik dolog, ami miatt jó, ha gyorsak vagyunk, hogy ütemtervet készíthessünk, ugyanis 350 előadás közül válogathatunk, jelentkezhetünk chat szobákba, ahol akár az előadókkal is cseveghetünk az újításokról, alkotásról, tapasztalatokról.

Emellett a regisztráció után hozzáférhetünk különböző oktatói anyagokhoz, prezentációkhoz, amiket le is tölthetünk. Kapcsolatba léphetünk kedvenc Adobe termékeink szakértőivel a Meet the Teams csoportban, sőt szponzorációs nyereményekre is számíthatunk.

A tavalyi Max eseménye óta az Adobe számtalan fejlesztést végzett mind a programokon, mind pedig a pandémia okozta eseményekre reagálva.

Tudd meg ezeket első kézből! Regisztrációért kattints a linkre!

(Adobe Blog)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram