Megjelent a Windows Vista!

Két éves késés után jelent meg

A Microsoft 2006. november 30-án mutatta be új operációs rendszerét, a Windows Vistát, amely egyelőre csak az üzleti felhasználók számára elérhető. Az XP-t leváltó Vistával együtt jelenik meg a Microsoft Office 2007 irodai szoftvercsomag is. Az otthoni felhasználóknak január 30-ig kell várniuk a szoftverekre. A magyar nyelvű változatok március végén lesznek elérhetők.

A Microsoft az eredetileg tervezett premierhez képest két éves késéssel jelenteti meg a Vistát. A szoftvercég legutóbbi operációs rendszere, a Windows XP 2001-ben, több mint öt évvel ezelőtt jelent meg. A Windows a redmondi szoftvercég kulcsfontosságú terméke, hiszen tízből kilenc számítógépet ez az operációs rendszer működtet. A Microsoft összes többi szoftvere a Windows-ra épül, ezért nem csoda, hogy bevételeinek több mint a fele az operációs rendszer eladásából származik.

Drága lehet az átállás

Tény, hogy a Vista megjelenését jelentős várakozás előzi meg, de hogy sikeres lesz-e, az még kérdéses. A legtöbb számítógépet ugyanis némi extra memóriával bővíteni kell az új Windows miatt, nem is beszélve az erős grafikus kártyát igénylő újfajta kezelőfelületről, amely bár nélkülözhető, mégis ez a Vista leglátványosabb újítása.

Bár a Microsoft gyors sikert remél, egyes elemzők szerint kérdéses, hogy a cégek és otthoni felhasználók rövidtávon hajlandók lesznek-e a szükséges hardverbővítésre beruházni. Ennél valószínűbb, hogy az új Windows-t a legtöbben előre telepített formában, az újonnan piacra kerülő számítógépekkel együtt vásárolják majd meg.

Mondja el véleményét a Vistáról a Fórumban!

Forrás: Origo.hu

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram