Megjelent az új iTunes


Az új iTunes mától szinte az egész világon elérhető.


Ideje volt a váltásnak, ugyanis évek óta szinte egyáltalán nem nyúlt hozzá az Apple a szoftverhez. Nagy hiba volt ez, mivel a világ legnépszerűbb zenei boltját kezelő alkalmazás lassú volt, és a kezelése sem volt éppen felhasználóbarát.

A Windows-os változat ezek mellett még instabil is volt, ami aztán főleg kiverte a biztosítékot rengeteg embernél. Most végre megtörtént a frissítés, mely szinte egy teljesen új alkalmazást hozott el számunkra, mivel a szoftvert mondhatni a nulláról újraírták.


 

A sokkal egyszerűbb kezelői felülettel felvértezett iTunes pont ebből az okból kifolyólag késett is, mivel az Apple nem szerette volna addig kiadni a kezéből, amíg nem tökéletesítik azt.

Az Apple továbbá hivatalosan is bejelentette, hogy az iTunes Store immár Oroszországban, Törökországban, Indiában, Dél-Afrikában és további 52 országban is elérhető a vásárlók számára. A lokalizált kínálatot is felmutató online áruházban több mint 20 millió megvásárolható és letölthető zeneszám közül válogathatnak a felhasználók.

A szolgáltatás most már 119 országban érhető el az iPhone-, iPad-, iPod-, Mac- és PC-felhasználók számára (az App Store kicsit már előrébb van, 155 országban hozzáférhető). Érdemes tudni, hogy az iTunes Store-ból letölthető valamennyi zeneszám az Apple saját, 256 kb/s-os, AAC kódolású, jogkezelésmentes iTunes Plus formátumát használja.

A cég külön megjegyzi, hogy a filmek Oroszországban, Törökországban, Indiában és Indonéziában már elérhetők, bizonyos további országokban pedig hamarosan elérhetők lesznek.

A szoftver ezen a linken iTunes

(Technet)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram