On-line fotósuli Zsila Sándorral

A neves fotóművész által vezetett on-line fotótanfolyam előreláthatólag januárban indul be.Zsila Sándor így nyilatkozott a tanfolyamról: - 1999 óta évente tartok fotótanfolyamot természetfotó témában. Azóta minden évben megtalál valaki, hogy miért csak Budapesten lehet beiratkozni, és miért nem tartok más városban is kurzusokat. Egyszer tettem erre egy kísérletet, de utólag nem tartottam jó ötletnek, mert úgy éreztem, hogy nem sikerült átadnom a tapasztalataimból annyit, amennyiért érdemes egy ilyen gyorstalpalóba belevágni. Néhány nap, még ha intenzív is, akkor sem hozhat létre maradandó beidegződéseket. Ráadásul az én taktikám nem elsősorban a technikai ismeretek átadása, hiszen ma már egy tanfolyamon belül szinte annyi géppel találkozhatok, ahányan jelentkeznek. Az alapelvek megértése fontosabb, és ez bizonyos értelemben még mindig egyetemes. Égetőbb problémát jelentenek a kompozíciós hiányosságok, a helytelen témaválasztás és látószög, a rossz háttér, a hibásan megválasztott főfény, a derítés hiányossága vagy túlsúlyossága. Ez az, amiről valóban érdemes beszélni. Ezt nevezzük képelemzésnek, ez az, ami a legtöbb tanulsággal jár, és ezért a tanfolyamaimon erre fektetem a legnagyobb hangsúlyt, de nem az én képeimen keresztül, hanem a hallgatók képeinek elemzésével. Így folytatja: - Az internet lehetőséget ad arra, hogy személyes találkozó nélkül is lehessen képelemzéseket végezni élvezhető körülmények között. A kép és a hang együttes élő közvetítése nem egyszerű, de megoldható. Kompromisszumot kellett kötni, ameddig az idő beérleli a tökéletes megoldást. A gyakorlatban (nagyjából) így működik a NetSuli: az én (moderátori) monitoromon látható képet nézi minden résztvevő. A képre kivágásokat jelentő vonalakat lehet húzni, miközben a magyarázó szöveget mindenki hallja. Párbeszédre feltétlenül szükség van, ami alapvetően a kép készítője és köztem zajlik, de lehetőség van a többiek részéről is kérdések feltételére, ugyanúgy, ahogyan azt egy teremben is feltennék. Mindenkinek szüksége lesz egy 24 órás internet-csatlakozásra, és egy mikrofonnal felszerelt fejhallgatóra. A hallgatók a foglakozás előtt feltöltik képeiket egy tárhelyre, amit később egyenként elemzünk. A tanfolyam céljáról így beszél: - Sok lehetőséget érzek ebben, mert sok fényképezni és fejlődni akaró ember van a háló közelében országszerte. Remélem sikerül őket is kiszolgálni, segíteni a továbblépésben. Zsila Sándor Érdeklődés, jelentkezés: Zsila Sándor Tel.: (+36 1) 331-5037, (+36 20) 929-4390 e-mail: zsila.sandor@fenyecset.hu weboldal: Zsila.hu Forrás: Fotoklikk.hu

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram