Láttad már grafikai munka közben az Oculus Riftet?


Láttad már grafikai munka közben az Oculus Riftet?


01 nyito.jpg

Az Oculust talán nem kell bemutatni annak, aki otthon van a digitális technológia világában, annyit azonban hadd mondjunk el kezdésként, hogy a 2012-ben a Kickstarteren induló, majd a 2016-ban a Facebook által felvásárolt cég a virtuális valósággal foglalkozik, és virtuális valóság szemüvegüknek, az Oculus Rift-nek különböző kiadásai élen járnak ebben az iparágban.
A virtuális valóság mögött rengeteg lehetőség rejlik, és habár az embereknek első körben talán a játékok jutnak eszükbe, vannak olyanok, akik egészen másra használják ezeket az eszközöket.

A most bemutatandó Hamburgban élő dizájner, Vincent Schwenk néhány hete vásárolta meg első Oculus szemüvegét, méghozzá az Oculus Medium-ot, amit kifejezetten háromdimenziós modellezésre hoztak létre. El is kezdett kísérletezgetni a dologgal, a lentebbi képeken pedig ennek a végeredményeit láthatjátok.  
Az itt látható videón megnézhetitek, hogyan is néz ki ez a tervezés a „valóságban”, azonban felmerülhet bennetek is a kérdés, hogy ezekből az alaktalan formákból hogyan lesz az a végeredmény, amit a lenti galériában láthattok.

Vincent az Oculus segítségével létrehozott formákat rendereli, hogy aztán Maxon Cinema 4D segítségével fejezze be a munkákat. A Maxon szoftvere nagyszerű lehetőségeket nyújt a 3D modellezésben, illetve a 3D grafikai munkák terén, a német dizájner pedig jól ki is használja ezeket.
Szerintünk már Vincent kezdeti kísérletezgetései is nagyszerűen sikerültek, kíváncsian várjuk, hogy ha jobban belejön a dologba, milyen elképesztő dolgokra lesz majd képes a modern technológia egyik leggyorsabban fejlődő részében.

02.jpg

03.jpg

04.jpg

05.jpg

06.jpg

07.jpg

08.jpg

 

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram