Konzol nélküli konzolos játékot ígér a Sony


A Sony kicsit továbbfejlesztette egy meglévő szolgáltatását és olyat mutatott a CES-en, ami megváltoztathatja az online játékot.


A cég bejelentette a Playstation Now nevű szolgáltatását, amely valójában a korábbi Gaikai továbbfejlesztett változata. Az évek óta létező (és a korábbi rivális Onlive-val nagyot bukó) megoldás lényege, hogy konzolok nélkül, a felhőben tudunk játszani a megfelelő eszközökön, például okostévén, vagy később tableten, mobilon.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogyha valakinek van Sony hardvere – ami lehet akár csak egy tévé, konzol nélkül –, akkor streamelni tudja a cég egyes játékait. Egészen pontosan játszani tud velük úgy, hogy fizikailag a játék nem a gépen van, hanem egy távoli szerveren.

A Sony a Las Vegas-i CES-en mutatta be a szolgáltatást, amelyet valószínűleg idén nyáron indítanak el, egyelőre csak az Egyesült Államokban. Ekkorra a Bravia televíziók új sorozatába is beépítik a Playstation Now-t. Később további készülékekkel is elérhető lesz a streaming, például okostelefonokban és tabletekben is.

Technikailag ez úgy néz ki, hogy a játék futtatásához szüksége számításokat a távolban végzik el és csak a képeket streameli vissza a felhasználó képernyőjére. Ehhez természetesen jó internetkapcsolatra van szükség. A bemutatón a jelenlévő újságírók kicsit lassúnak találták a játék első indulását, de amint elindult már nem voltak problémák. A God of War nevű játékkal játszottak a Verge írói, tapasztalatuk szerint kicsit szaggatott volt az irányítás, tehát a gomb megnyomása és a történés között volt némi különbség, de azért le tudtak nyomni jó néhány ellenfelet. A játékstream másik hátránya a kapott kép, ami tömörített videofolyam, így nem olyan minőségű, mintha konzollal játszana az ember.

A Sony arról nem beszélt, hogy mik a tervei az európai indítással. Itt az a gond, hogy túl sok a szolgáltató, túl sok különböző érdeket kell figyelembe venni ahhoz, hogy elindulhasson.

A játékokat amúgy a felhőbe lehet majd menteni, vagyis nem eszközhöz kötött majd, hogy éppen hol tartunk, így bárhol tudjuk folytatni. Játékokat havi előfizetéssel és egyszeri vásárlással is meg lehet majd szerezni.

Csatlakozzon Ön is Facebook oldalunkhoz!

(Index.hu)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram