Kihirdették a 10. évi IPPAWARDS győzteseit


Múlt héten New Yorkban kihirdették a 10. évi The iPhone Photography Awards (IPPAWARDS) győzteseit, akiknek alkotásait több ezer fotó közül választották ki, a világ több mint 140 országából.


21.jpg

A fődíjat az amerikai Sebastian Tomada nyerte Children of Qayyarah (Qayyarah gyermekei) című remekművével. Tomada munkássága ötvözi a dokumentum - fényképek készítése és a portréképek készítését, főként háborús övezetekben tevékenykedik a Közel-Keleten és Ázsiában.

Az év legjobb fotóművésze nevű díj első három helyét a következők zsebelték be: az első helyen az ír származású Brendan O Se végzett, győztes alkotása a Dock Worker (Kikötői munkás.) „Ezt a fotót egy kora reggeli séta alkalmával készítettem, amikor 2016 áprilisában a jakartai kikötőnél sétáltam. A képen egy kikötői munkás kezei láthatók, aki éppen pihent. Lenyűgözött a felgyülemlett kosz által kirajzolódott minta a kezein”- mondta a fotós.

A második Yeow-Kwang Yeo lett Szingapúrból, az ő fotója a The Performer (Az előadóművész), melyen az élénk középső részek és a sötét szélső sávok közti kontraszt kiváló kompozíciót teremt.

A bronzéremmel díjazott fotó Kuanglong Zhang kínai művész alkotása. A kép a The City Palace (A városi kastély) nevet viseli. Amikor a munkájáról kérdezték a következőt mondta: „Úgy gondolom, hogy a fotózás az életből származik és csak azok az emberek tudnak szenvedéllyel fotózni, akik szeretnek élni.”

Az első három helyezett sorrendje a különdíjas, The America I Know nevű kategóriában a következő: Juan Carlos Castañeda, Davis Bell és Maria K. Pianu.

Juan Carlos Castañeda alkotása a The Water Protectors at Standing Rock névre hallgat.

A második helyért járó díjat az amerikai származású Davis Bell nyerte el a Bison at Antelope Island (Bölény az Antelope-szigeten) című képével.

A harmadik helyre pedig Maria K. Pianu, olasz művész alkotása került, a Coney Island (Coney-sziget.)

Összesen 19 kategóriában díjazták a legjobb három alkotást, melyek közül mindegyik mestermunkának mondható.

1_1.jpg

Sebastian Tomada
Brooklyn, New York
Grand Prize Winner, Photographer of the Year

 

2_2.jpg
Brendan O Se
Cork, Ireland
1st Place, Photographer of the Year

 

3_1.jpg
Yeow-Kwang Yeo
Singapore
2nd Place, Photographer of the Year
 

4_0.jpg
Kuanglong Zhang
Shenzhen, China
3rd Place, Photographer of the Year

 

Összegyűjtöttünk még párat:

25.jpg

27.jpg

19.jpg

16_0.jpg

12_2.jpg

()

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram