Intel processzorok az Apple gépeiben

Az Intel kedvéért az Apple szakít az IBM-mel ? adta hírül a CNET News, s az értesülést várhatóan ma hivatalosan is megerősíti a vállalat. A számítógéppiac kis szeletét birtokló, mégis az egyik legerősebb márkanévvel rendelkező Apple 1994 óta épít az IBM PowerPC platformjára, de a közeljövőben fokozatosan átáll az Intel x86 architektúrájának alkalmazására. Először az olcsóbb gépek (például a Mac mini) alakulnak át (a tervek szerint 2006 közepén), majd a csúcsminőségűek következnek, amelyeknek átállását 2007 derekára tervezik.

A döntést várhatóan a ma kezdődő Apple Worldwide Developer Conference-en jelenti be Steve Jobs, a vállalat vezérigazgatója. A lépés komoly kockázatot jelent az Apple-nek, hiszen az új architektúrára való átállás egyúttal azt is jelenti, hogy valamennyi szoftvert portolni kell, illetve újra kell írni. A PC világ trendjéhez igazodó kompatibilitás felé tett lépés ugyanakkor a vásárlók lemorzsolódásával is járhat. A vállalatnak nem ez az első hasonló akciója, hiszen az IBM-mel való megegyezés előtti időkben a Motorola 680x0 sorozatú processzorait alkalmazta gépeiben. Nathan Brookwood, az Insight 64 elemzője szerint azonban nem biztos, hogy az Apple ? az utóbbi időben kiegyensúlyozottnak mondható ? piaci részesedése túlél még egy váltást.

Az IBM-mel való partneri viszonyban az utóbbi években nem volt ritka a nyilvánosság előtt gyakorolt kritika: az Apple a chipgyártó szállítási nehézségeit tette felelőssé újabb modelljei késlekedéséért, míg az IBM a kifogásolt ? részint a hőtermelést érintő ? problémák elhárítását bizonygatta (nem túl meggyőzően), hiszen a korábban ígért 3 GHz-es CPU a mai napig nem jelent meg az Mac-ekben. Jól értesült források szerint az is az Intellel való megállapodás útját egyengette, hogy míg az Apple a PowerPC processzorok széles választékára tartott volna igényt, az IBM a kis volumenű üzlet jövedelmezőségéért aggódott. Az Apple útkeresése folyamán az Intel mellett nemrég az AMD-t is szóba hozták, mint lehetséges beszállítót.

A fent említett kockázatok mellett az Apple kétségtelenül akár sokat is nyerhet az üzleten, hiszen az Intel széles termékpalettájáról választhat processzorokat, miközben nem kell a gyártót győzködnie újabb típusok szükségességéről. Az operációs rendszert illetően feltehetően nem lesz túl nehéz az átállás, mivel a FreeBSD-nek ? amelynek egyik egyedi változata a Mac OS X ? létezik x86-on futó változata is. Az eddigi zárt értékesítési politika, amely Apple hardverhez kötötte a Mac OS és a rá írt alkalmazások használatát, a jövőben elméletileg változhat is az x86 kompatibilitás miatt. Még nyitott kérdés viszont, hogy a vállalat megengedi-e exkluzív szoftverei futtatását más PC-ken, ? nyilvánvalóan borsot törve ezzel a Microsoft orra alá.

Az IBM-et mindenesetre nem kell félteni: bár az Apple-üzlet füstbe ment, a chipgyártó biztosította a PowerPC architektúra túlélését a következő évek slágertermékeinek ígérkező játékkonzolokban (mégpedig a Sony, a Microsoft és a Nintendo triumvirátus termékeiben egyaránt), és persze ott a helye a szerverekben, sőt a szuperszámítógépekben is. Az IBM ? inkább presztízs értékű ? veszteségének abszolút haszonélvezője az Intel: ha nem esik vissza az átálással az Apple forgalma, minden különösebb befektetés nélkül negyedévente több mint egymillió Mac számára szállíthat processzorokat.

Frissítve (2005. június 9.):
A WWDC-t megnyitó beszédében Steve Jobs hivatalosan is bejelentette, hogy az Apple 2006-ban megkezdi az Intel által gyártott processzorok alkalmazását, s az átállást a tervek szerint 2007 végére minden termékcsaládban lezárja. A jelenlévő fejlesztők előtt a vállalat demonstrálta a Mac OS X működését egy Intel alapú rendszeren, továbbá bejelentett egy Developer Transition Kitet, amely arra szolgál, hogy a Mac szoftverek PowerPC és x86 architektúrán is elérhetőek legyenek. "Az a célunk, hogy a világ legjobb személyi számítógépeivel tudjuk vásárlóinkat ellátni," ? mondta szokásos szerénységével Jobs, "és a jövőbe tekintve messze az Intelnek van a legkidolgozottabb útiterve a processzorok vonatkozásában".


Steve Jobs egy Intel processzoros Mac előtt

Forrás: Prohardver

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram