Idén is lesz Kotliners!


Bejelentették, hogy megrendezésre kerül idén harmadik alkalommal a nyár legnagyobb Kotlin eseménye, a Kotliners konferencia. Az idei azonban egy kicsit más lesz. 


Twitter Header - 1.jpg

 

A JetBrains szoftverfejlesztő vállalat 2011-ben adta ki a Kotlint, ami egy általános célú, nyílt forráskódú, statikusan gépelt „pragmatikus” programozási nyelv a JVM és az Android számára, amely egyesíti az objektum-orientált és funkcionális programozási funkciókat. Kiemelt előnyei a kölcsönös átjárhatóság, a biztonság, az egyértelműség.

Az első Kotliners konferenciát 2018-ban rendezték meg Budapesten, és azzal a céllal jött létre, hogy a Kotlin iránt érdeklődők és szakértők megosszák egymással tudásukat, gyakorlati tapasztalataikat, a jelen helyzetről és a jövőbeli lehetőségekről beszélgessenek szakértői előadások keretein belül. A szervezés mögött álló Makery csapata itthon talán a legkorábbi Kotlin adopterek közé tartozik.

 

Összefoglaló a tavalyi konferenciáról

 

Azonban míg az elmúlt két évben a BMC adott otthont a rendezvénynek, a pandémia okozta körülmények most arra kényszerítették a szervezőket, hogy újragondolják a konferencia lebonyolítását. Végül úgy döntöttek, hogy a közösség biztonságát szem előtt tartva egy egész napos, digitális, globális Kotliners konferenciát rendeznek meg 2020. június 5-én. Így az utazás kockázata nélkül, bárhol a világban, bárki a részesévé válhat.

Ezáltal természetesen a jegyek is sokkal olcsóbbak lettek. Megvásárlásukkal élőben tudjuk megtekinteni a két párhuzamos sávon folyó előadást, illetve bármikor vissza is tudjuk nézni a felvételeket. A nap végén pedig a szakértőkkel együtt egy informális, de kötetlen, bensőséges hangulatú online beszélgetésen lehet részt venni.

 

Twitter - Wojtek Kaliciński.jpg

Twitter - Eugenio Marletti.jpg

 

A partnerek idén is a Google és a JetBrains, akiktől keynote előadók érkeznek, Wojtek Kaliciński és Eugenio Marletti személyében. Mellettük többek között olyan Kotlin-szaktekintélyek előadásait is meghallgathatjuk, mint Marharyta Nedzelska, Raúl Raja Martínez, Sebastian Aigner, Kevin Galligan, vagy David Denton.

Ne maradj le! Tanulj, szórakozz és ismerj meg más Kotlinosokat!

További információk és jegyek: https://kotliners.com/conference.

 

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram