A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) 2009. június 15-én hat középiskolai diáknak adta át a kormányzat által az év elején útjára indított „Az én alkotásom, az én tulajdonom” című pályázat díjait. A pályázat legnagyobb kihívását a diákok számára valószínűleg az alkotásaik mellékleteként csatolt „licenc szerződés” megírása jelentette, amelyben meg kellett becsülniük alkotómunkájuk értékét, és meg kellett határozniuk, hogy alkotásukra milyen korlátozott felhasználási jogokat adnak át a pályázat szervezőjének.
Ezért, a díjátadó ünnepség részeként a HENT tárgyalást folytatott a diákokkal a felhasználási szerződés feltételeiről, majd végül megtörtént a szerződés aláírása, majd a diákok megkapták a „használati jogért járó díjat”. A díjakat Ficsor Mihály, a Magyar Szabadalmi Hivatal alelnöke adta át.
Az Adobe – a kreatív szoftverek és technológiák vezető szoftverfejlesztőjeként – mint támogató csatlakozott a kezdeményezéshez, és értékes szoftverjutalmakat ajánlott fel a diákokat felkészítő tanároknak. Az Adobe által felajánlott jutalmak különféle Adobe Creative Suite CS4 szoftvercsomagokból álltak (amelyekben Photoshop CS4, Illustrator CS4, InDesign CS4, Flash Professional CS4, Dreamweaver CS4, Adobe Acrobat 9 szoftverek voltak), összesen 1,5 millió forint értékben.
Az eseményre Bartosz Malinowsky, az Adobe északkelet-európai szoftverkalózkodás elleni tevékenységet koordináló értékesítési igazgatója is Magyarországra utazott, hogy személyesen adja át a díjakat a tanároknak. „Az Adobe örömmel vesz részt támogatóként az olyan pozitív kezdeményezésekben, amelyek célja, hogy felhívják a fiatal alkotóművészek figyelmét a szellemi tulajdonjogra” – mondta. „Kreatív szoftvereinket a világ minden táján használják az alkotó szakemberek egyedi alkotásaik létrehozásához, ezért fontos az Adobe számára, hogy a fiatal generáció minél korábban megismerje a szellemi tulajdonban rejlő értéket” – emelte ki Malinowsky.
„A jövőben a kreatív tartalom robbanásszerűen fog elterjedni az interneten, ahol a vizuális megjelenésben is sokszínű internetes alkalmazások (RIA, Rich Internet Applications) fogják uralni a világhálót, így a kreativitás túllép az asztali számítógépek és a hagyományos média korlátain” – tette hozzá Malinowsky.
„Az Adobe szoftvertermékeinek új hulláma imponáló lesz mind a fiatal művészek, mind a fejlesztők számára. Éppen ezért a művészek, szoftverfejlesztők és webtervezők szellemi tulajdona sokkal nagyobb szerephez jut a jövőben.”
Az Adobe Systems Incorporated
Az Adobe forradalmasítja a világ ötletekkel és információkkal kialakított viszonyát – bárhol, bármikor és bármilyen közegben. További információért látogasson el a www.adobe.hu webhelyre.
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.