Az Adobe közel 5 milliárd dolláros üzletet között


Korábban lehetett olyan pletykákat hallani, hogy az Adobe megvásárolná a Marketo-t, ezek után kicsivel pedig bejelentették, hogy valóban megveszik a marketing automatizálási céget 4.75 milliárd dollárért.


 

GettyImages-489442540.jpg

 

Elég jó üzlet volt ez a Vista Equity partnereknek, akik 2016 májusában vették meg készpénzben 1.8 milliárd dollárért a Marketo-t. Két évig vártak, ez pedig 2.95 milliárd dolláros profitot jelentett nekik.

Vajon egy ilyen üzlet előnyös az Adobe számára? Hiszen csupán májusban vásárolta meg a Magento-t 1.6 milliárd dollárért. Ez az üzlet meglehetősen jó pozíciót biztosít az Adobenak a vállalati marketingben, mivel így képes versenyre kelni a Salesforceszal, a Microsofttal, az Oraclelal és a SAP-pal. A Magentoval együtt az Adobe biztosította saját maga számára a marketinget és az e-kereskedelmet, mindössze 6 milliárd dollárért.

„A Marketo megszerzése növeli a vásárlói élmény biztosításában az Adobe vezető szerepét a B2C-t és a B2B-t illetően, és az Adobe Experience Cloud így a marketing középpontjává válik” – mondta az Adobe Digital Experience ügyvezető alelnöke és vezérigazgatója, Brad Rencher.

Ray Wang, a Constellation Research alapítója és fő elemzője úgy látja, hogy így az Adobe és a Salesforce között nagyobb csata bontakozhat ki ezen a téren. „Ha az Adobe a Marketo mellett teszi le a voksát, az annak a jele, hogy komoly szándékaik vannak a B2B-vel kapcsolatban és ez tovább mélyíti majd a Microsoftnak-Adobe Salesforce-Google párossal vívott harcát” – mondta Ray, utalva az egyre szorosabb kapcsolatra ezen vállalatok között.

Brent Leary, a CRM Essentials alapítója és vezető elemzője egyetért abban, hogy ez az üzlet a Microsoft számára is előnyös. „A két vállalat növekvő együttműködése miatt ez az üzlet nem csak az Adobenak kedvező, hanem a Microsoftnak is az lehet” – magyarázta.

Az Adobe múlt csütörtökön jelentette be a harmadik negyedévben szerzett bevételét, amely 2.29 milliárd dollárra rúg. Ez új rekordot és 24%-os növekedést jelent az előző évekhez képest. Az Adobe a legjobb úton halad, hogy 10 milliárd dolláros cég legyen, bevételeinek nagy része azonban továbbra is a Creative Cloudból származik.

Ám hosszú ideje, az Adobe sokkal több akar lenni egy kreatív szoftvercégnél. Szeretne bekapcsolódni a vállalati marketingbe is. Eddig a cégnek ez a része, amelyik magába foglalja a marketing és az elemzési szoftvert, lényegesen elmaradt a Creative Cloud mögött. A Digital Experience utolsó jelentéséből kiderül, hogy az innen befolyó pénz az Adobe összes bevételéből 614 millió dollárt tesz ki. Mivel ez a szám tovább növekszik - 21%-al több, mint tavaly - rengeteg lehetőség kínálkozik még ezen a téren.

Az Adobe a Magneto felvásárlása után kevesebb, mint 5 milliárd dollár készpénzzel rendelkezett, ám a tőzsdei értéke drasztikusan növekedett az elmúlt évben 149.96 dollárról 266.05 dollárra.

A Marketo megvásárlása pedig azért történt, mivel jelenleg nagy a mozgás ezen a piacon és az óriásvállalatok szeretnének piaci részesedéshez jutni. Ez az újítás nagy lendületet adhat az Adobenak, mivel nem csak a vállalat színesítését, hanem a Marketo 5000 ügyfelét is biztosítja, valamint azt a lehetőséget, hogy ezen a területen is növeljék a bevételüket, így jobban tudjanak a vállalati marketingre koncentrálni.

Az üzlet várhatóan az Adobe negyedik negyedévében zárul le. Steve Lucas, a Marketo vezérigazgatója csatlakozik majd az Adobe vezetőségéhez.

Érdemes megjegyezni, hogy a bejelentés csupán napokkal a Dreamforce és a Salesforce hatalmas san franciscoi ügyfélkonferenciája, és a Microsoft Orlandoban megtartott Ignite konferenciája előtt történt. Bár lehet, hogy az egyidejűség véletlen, a történet az Adobe térnyerésével zárul.

 

(TechCrunch)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram