Meghátráltak: ha a felhasználó jelzi, hogy szüksége van a nagyobb ingyenes tárhelyre, akkor megtarthatja.
Nem kis felháborodást okozott a tárhelyszolgáltatás felhasználói között a Microsoft novemberi döntése, mely szerint jelentősen visszavágják a OneDrive kínálatát.
Korábban bejelentették, hogy az Office 365 egyéni előfizetői számára tavaly bevezetett korlátlan tárhelylehetőséget megszüntetik; új, kisebb méretű fizetős tárhelybővítésre lesz mód, illetve az ingyenes OneDrive-nál a 15 GB-ot 5 GB-ra csökkentik minden felhasználónál, a 15 GB-os kamerabónusz pedig megszűnik.
Ez nagyon sokaknak nem tetszett, és aláírásgyűjtést („Adjátok vissza a tárhelyünket!”) is indítottak, hogy a Microsoft vonja vissza ezt az intézkedését. Erre Douglas Pierce, a vállalat programmenedzsere reagált egy rövid bejegyzésben, és először is bocsánatot kért minden megbántódott felhasználótól, majd kitért néhány változtatásra, melyet a visszhangok alapján végrehajtanak.
Ezek a következők:
(IT Café)
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.