A Google kesztyűt dobott az Amazonnak és a VMware-nek


A cégeknek szánt, 2012-ben indított felhőszolgáltatásról lekerült a béta címke, és több újítással vált széles körben elérhetővé.


Hivatalosan, támogatott körülmények között igénybe vehető a Google infrastruktúra-szolgáltatása, a Compute Engine - jelentette be blogján a vállalat. A Generally Available (GA) státuszt elérő szolgáltatás így kilép a tesztüzemből és immár éles bevetésben történő használatát is támogatja a Google.

A tesztfázisban a Compute Engine csak két Linux-disztribúciót, a Debian és CentOS speciális, Google-féle kernellel épült verzióját támogatta. Ez értelemszerűen alaposan leszűkítette a szolgáltatás elérését, a kernel lecserélése és egyes modulok (például alternatív fájlrendszerek támogatása) nem volt elérhető. Mostantól fogva azonban bármely Linux futása támogatott (beleértve a SELinux és a CoreOS is), emellett saját fordítású kernelt vagy modult is használhatunk (például Docker, FOG, xfs vagy aufs). A SUSE és a FreeBDS pedig hivatalosan is támogatott, a Red Hat Enterprise Linux pedig egyelőre tesztüzemben futhat, hamarosan pedig szintén minősített támogatást kap.

 

 

Új funkcióként harangozza be a Google a fejlett karbantartási rendszert, amely a szoftverek és az adatközponti hardverek integrációjával lehetővé teszi, hogy a virtuális gépek leállítása nélkül lehessen fizikai szervereket vagy hálózati eszközöket cserélni. A rendszer ilyenkor automatikusan viszi át az élő gépeket más hardverre, az ilyenkor (az Amazonnál) szokásos újraindulás nélkül. A Google felügyeleti rétege figyeli a virtuális gépek egészségét is, hiba esetén pedig újraindítja azokat, így maximum egy percen belül újra működhet az azon futó alkalmazás. A felhasználó felé transzparens karbantartási rendszer az amerikai régióban már élesedett, a többi adatközpontban fokozatosan indul be.

A Google három instance-et is bevezet, amelyek 16 virtuális magot kínálnak (ez 8, Hyper Threadinget támogató fizikai magnak felel meg). Az instance-ek szokás szerint standard, "nagy memória" és "nagy CPU" verziókban érhetőek el, így mindenki saját igényeinek megfelelően választhat ezek közül. Az új instance-ek révén az elérhető maximális rendszermemória már 104 gigabájtra nőtt, a Google ezeket például a nagy adatbázisok (NoSQL) futtatásához ajánlja. A lépéssel egyidőben a cég egységesen 10 százalékkal csökkentette a legnépszerűbb standard instance-ek árát, az összes régióban.

Látványosabb árcsökkentést kapott a Persistent Disk tárolószolgáltatás, amely immár forgalmi díj nélkül érhető el, a kapacitás után fizetendő költség pedig 60 százalékkal esett. Ezzel egyidőben viszont megjelenik a sávszélesség-korlátozás, amely a befoglalt lemezterülettel arányosan növekszik, a legnagyobb tárhelyhez pedig hétszer akkora IO jár, mint a legkisebbhez.

Csatlakozzon Ön is Facebook oldalunkhoz!

(HWSW)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram