A BANDART és a szoftver.hu együttműködése


A magyar közönség által a Hungary's Got Talentből ismert BANDART társulat és a Trans-Europe Kft. által üzemeltetett szoftver.hu között együttműködés született.


„Művészeti alkotás, ami gondolatilag és érzelmileg is megérint.”

„Innovatív és egyedülálló!”

Két vélemény a sok közül, és még sorolhatnánk a sok pozitívumot erről a két fiatal tehetség alkotta társulatról. A BANDART Lengyel Katalin táncművész-koreográfus és Tóth-Zs. Szabolcs újmédia művész együttműködése. Első darabjukat 2013-ban hozták létre ‘Dancing Graffiti’ címmel, amely rögtön el is nyerte az Antré Fesztivál Szakmai Díját 200 produkció közül. Rá következő évben ‘You-Topia' című második darabjukat a strasbourgi Európa Tanács székházában adták elő, amely akkora sikert aratott, hogy egy újabb előadás elkészítésére kérték fel őket, ez volt 2015-ben a ‘Hackocracy’.

A magyar közönség az Rtl Klub-on futó Hungary’s Got Talentből ismerheti még őket, itt figyelt fel rájuk a Trans-Europe Kft. A társulat által előadásaik során is használt Wacom eszközök hazai disztribútora nagy fantáziát lát a BANDART-ban, ennek kapcsán született meg a közös együttműködés lehetősége.

„A szoftver.hu-t is üzemeltető Trans-Europe Kft. közel 25 éve foglalkozik kreatív szoftverek és hardverek forgalmazásával, köztük az Adobe, a Corel, és természetesen a Wacom termékek is széles kínálatunk részét képezi. Nyitottak vagyunk minden innovatív kezdeményezésre, hiszen a termékkínálatunkat is ez alapján bővítjük, keressük az újdonságokat.

A BANDART munkáját most egy-egy új Intuos Art és Intuos Comic táblával szeretnénk támogatni, melyek az eddig Tóth Zs. Szabolcs által használt Wacom tábla nemrég megjelent, sokkal innovatívabb és precízebb változatai. Reméljük, hogy ezzel is elő tudjuk segíteni hazai és nemzetközi szerepléseiket egyaránt.” - Kafka György, a Trans-Europe Kft. ügyvezető igazgatója.

„Nagyon örülünk az együttműködésnek. Kreatív ötleteink megvalósításához a Wacom termékcsalád számos tagja segítségünkre lehet. Darabjainkban mindig keressük az újdonságokat, igyekszünk technológiánkat fejleszteni, amire a Trans-Europe Kft. által biztosított két új tablet tökéletes lehetőséget nyújt. Emellett kurzusainkon a résztvevők a tableteket ki is próbálhatják és segítségükkel betekintést nyerhetnek egyedülálló technikánkba.” - Lengyel Katalin és Tóth-Zs. Szabolcs, a Bandart vizuális táncszínház alkotói.

Csatlakozz Te is Facebook oldalunkhoz!

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram