11 millióan használják az Apple Music-ot


Eddig nem tudtuk biztos adatokat arról, hogy hány felhasználója van az Apple Music-nak, de most végre nyilatkozott az Apple.


Még július végén írtunk arról, hogy egyes források szerint az Apple Music 10 millió felhasználóval rendelkezik.

 

A USA Today-nek adott interjújában azonban Eddy Cue, az Apple internetes szolgáltatásokért felelős vezetője elmondta, hogy jelenleg 11 millió felhasználó él az ingyenes 3 hónapos próbaidővel.

Cue azt is elárulta, hogy ebből a 11 millióból 9 millió a családi opciót választotta, ebből következtethetünk a családi csomag népszerűségére is. Cue azt is megjegyezte az interjúban, hogy az Apple fejlesztői a lehető leggyorsabban dolgoznak az Apple Music hibák kijavításán, hogy a negatív visszajelzéseket elcsendesítsék.

Végül néhány érdekességet is megosztott az App Store-ral kapcsolatban, például azt, hogy júliusban 1,7 milliárd dollár forgalma volt az App Store-nak és ezt Kínának köszönhetik.

Az Apple eddig 33 milliárd dollárt fizetett ki a fejlesztőknek az áruház 2008-as indulása óta.

A Spotify 75 millió felhasználóval rendelkezik, ebből 20 millió fizet is a szolgáltatásért. Az iTunes Store-hoz azonban 800 millió fiók van csatolva, így a 11 millió még kevésnek is tűnik, tekintve, hogy az Apple Music Windows-ról, OS X-ről és iOS-ről is elérhető.

(beszeljukmac)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram