Próbáld ki a Wacom tábláinkat a Hungarocomixon december 2-án
A szoftver.hu idén is kilátogat a Hungarocomix képregény kiállításra december 2-án vasárnap 10-17-ig a Ludry Rendezvényközpontba
Regisztrálj most, hogy megnyerhesd a Wacom Intuos Small táblát, amivel klassz képregényeket tudsz majd akár rajzolni.
Helyszín: Lurdy Rendezvényközpont, 1097 Budapest Könyves Kálmán krt. 12-14 (a Lurdy Házon belül).
Időpont: 2018.12.02. (vasárnap) 10:00 - 17:00
Weboldal: kattints ide
Kiemelt vendégek:
- Farkas Lajos, aki 2014 óta neves francia kiadóknak dolgozik, és most először megjelenik magyarul is az egyik munkája. Címe Akasztottak balladája.
- Merényi Dániel alias Grafitember, a Napirajz alkotója, aki egyedi dedikációkkal látja el gyűjteményes köteteit.
- Somogyi György és Tebeli Szabolcs, akiknek Kittenberger című sorozatának második része szintén a Hungarocomixra jelenik meg. A szerzők, akik az első résszel 2017-ben elnyerték az Alfabéta-díjat, a helyszínen dedikálnak.
- Jelen lesznek saját standdal a szakma olyan klasszikus képviselői, mint Fazekas Attila és Haui József, a fiatalabb generáció tagjai közül pedig többek közt Stark Attila és Szabó Evu, a Sanyi a bagoly alkotója. Első képregényével jelentkezik Hegyi Olivér, aki idén elnyerte a Primanima elsőfilmes animációs fesztivál nagydíját.
- A kiadók számos újdonságot jelentettek be. Először lesz kapható többek között a Ha/Ver (Kick-Ass), a Locke & Key, a Saga és a Murena első magyar nyelvű epizódja, új résszel bővül a Walking Dead, a Hellboy, a Dragonero, a Spawn és a Kockás.
- A látogatók részt vehetnek a Comic Jam néven ismert interaktív képregényrajzolásban