A Microsoft végleg befejezi a Zune fejlesztését


A márkanév viszont megmarad, és szolgáltatás formájában él tovább.


A Microsoft nagyjából öt évvel korábban – hatalmas tervekkel – leplezte le a Zune-t, mely a cég hordozható médialejátszóinak családneve volt. Azóta számtalan terméket dobott a vállalat piacra, de az iPod-gyilkosként aposztrofált megoldások rendre elbuktak az Apple ellen. A legmodernebb verzió az előző év tavaszán jelent meg Zune HD néven, de a várt áttörés ismét elmaradt, így a Microsoft médialejátszója továbbra is egy termék volt a sok közül, azaz az iPod ellen fikarcnyi esélye sem volt.

A redmondi óriáscég immár hivatalosan is lemondott az esetleges sikerről, és végleg befejezik a Zune termékcsalád fejlesztését. Ez azonban csak a hardverre igaz, ugyanis a márkanév értékes annyira, hogy megtartsák, így az tovább él a Zune Music Pass előfizetős zenei szolgáltatásban, illetve szoftveres formában a Windows Phone és az Xbox 360 platformok esetében. A Microsoft véleménye szerint az aktuális okostelefonok már képesek ellátni azt a feladatott, amit egy fejlettnek mondható hordozható médialejátszó, és a vállalat ehhez igazítja a zenével kapcsolatos üzleti stratégiáját. Ez a meglátás egyébként messze nem alaptalan. Gyakorlatilag a felhasználók rendszerint egy mobil eszközt használnak, illetve hordoznak, és kétségtelen, hogy az okostelefonok számtalan helyzetben bevethetőek, így a hordozható médialejátszók jövője kérdéses. Még az Apple is jelezte, hogy az iPod iránti igény folyamatosan csökken, ami a közvetett alternatívákat látva abszolút nem meglepő.

A Microsoft kiemeli, hogy a Zune termékeket használó ügyfeleknek semmi okuk nincs az aggodalomra, ugyanis a terméktámogatása megmarad, és azok potenciális vásárlók sem szenvednek majd hátrányt, akik a közeljövőben Zune készüléket szeretnének venni. Ezt a készlet erejéig természetesen bárki megteheti, de új fejlesztésű hardverről senki se álmodjon.

(Prohardver)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram