Bezártság és science fiction: Solaris projekt

Napjaink járványhelyzetében hozott korlátozások miatt át kellett gondolni az alkotás lehetőségeit, a cégeknek marketingszempontból új ötletekkel kellett előállniuk a fogyasztóik megszólítására. A különböző szerkesztőprogramoknak, szoftvereknek a legjobb módszere az új eszközök bemutatására, ha megkérnek egy hozzáértőt, hogy szemléltesse az új program funkcióit, lehetőségeit. Nem tett másként a Capture One képfeldolgozó szoftver sem, mikor új termékének, a Capture One 21-nek a népszerűsítéséről volt szó, így az alkotókkal közösen létrehozták az elképesztően egyedi és hátborzongatóan utópisztikus Solaris projektjüket. Nézzük meg, milyen fotósorozatot sikerült elkészítenie Michelle Wattnak, és hogyan maximalizálta a képfeldolgozást!

Az ihlet 

A fotósorozatot a sci-fi atyjának, Stanislaw Lem azonos című regénye inspirálta, ami eredetileg egy távoli bolygó, a Solaris felszíne felett lebegő űrállomáson, a Solaris Állomáson játszódik, ahová a főhős, a pszichológus Kris Kelvin érkezik a személyzet negyedik tagjaként. A Solarist egyetlen gigantikus, óceánszerű, a felszínt majdnem teljes egészében beborító, értelmesnek feltételezett élőlény (az „óceán”) lakja, akivel az emberiség szeretné felvenni a kapcsolatot, több-kevesebb sikerrel. A kutatómunkája során a pszichológus rendkívül különös jeleket és rendellenességeket tapasztal, és a helyzet is egyre nyomasztóbbá válik. A lengyel író méltán híres regénye többek közt a megismerhetetlennel való találkozásról és a kiszolgáltatottságról szól. 

Ennek apropóján a Solaris projekt egy titokzatos, bolygó körül keringő űrhajón rekedt nőről szól. Ez a bolygó furcsa hatást gyakorol azokra, akik a közelébe kerülnek, és arra készteti őket, hogy saját maguk és szeretteik tökéletes szimulakráját,-megtévesztő utánzatát-, lássák a múltjukból. 

A néző számára nem világos, hogy a fotósorozatban látható tárgyak, emberek valósak-e, vagy csak a modell kivetített gondolatai-emlékeiként vannak jelen, de a főszereplő világűrben való számtalan évnyi magánya a fotókon mélyen érezhető. A modellnek összetartozástól megfosztva csak a vágyakozása maradt meg.
 
 

Az alkotó

Michelle Watt eredetileg hongkongi származású, jelenleg Brooklynban alkotó divat- és portréfotós, aki a szürreális narratív stílusáról ismert. Amerikában felnőtt bevándorlóként gyakran kellemetlen helyzetbe hozták az amerikaiak, ami miatt a környezetéhez képest sokszor kicsinek érezte magát. Ezen az érzésen művészetével sikerült felülkerekednie és most már azt vallja, hogy ő bármennyire is apró darab, végső soron egy nagyszerűbb történet részévé válhat, amelyre egyszer hatással lehet.

Mindennek hatására munkái során gyakran foglalkozik a szabadság és korlátozás témáival a női kegyelem és szépség feltételezett konvencióin belül. Művészetére jellemző a részletgazdagság, hiszen elmondása szerint szeret apró részleteket egy teljes egésszé összerakni. Ezek alapján megállapítható, hogy a Solaris projekt teljesen az ő stílusához illik, hiszen egy rendkívül szürreális stílusú fotósorozat készült, amelyben megjelennek a szabadság és a korlátozás témái is, ráadásul a modell, akit _madisongeorgia néven találtok meg Instagramon, határozott megjelenése kimondottan illik a díszlet által megteremtett történethez. 

Michelle Watt szakmai munkáját tekintve publikált a The New York Times, az USA Today, a Vogue Italia és a Blanc Magazine-ban is. Ezen felül még olyan kereskedelmi ügyfelekkel dolgozott, mint a Cadillac, a The North Face, az LG Electronics, a Scotch & Soda és az Arc’teryx. Ilyen színes szakmai palettánál nem is csoda, hogy milyen különlegesen oldotta meg a Solaris projektet.

Michelle Watt számára ez a projekt egyfajta érzelmi kitárulkozás volt, hiszen a koronavírus következtében egy zárt térben elidegenedve és csapdába esve érezte magát, miközben a kinti világ károsnak és mérgezőnek tűnt. Célja az volt, hogy a Solaris projekt történetével felszabadítsa ezeket a rossz gondolatait, és támpontot adjon azoknak, akik hasonló érzéseken mentek keresztül ebben az embert-próbáló időben. 

A vörös szín szerepe

A science-fiction stílus mellett a leginkább felfedezhető részlete a képek megformálásának, a piros szín dominanciája, ami a nyers vágyakozást szemlélteti. A vörös szín jelképezi a hőt, amely melegen tart a hűvös napokon, a vért, amely az erekben folyamatosan csörgedezik, és ezáltal az elmúlást is, mikor a szív már nem tud megfelelő mennyiségű vért juttatni az erekbe. Emellett ez a szín szimbolizálja a szeretetet, a szívből jövő, őszinte érzést is, ha gondolunk valakire, aki fontos számunkra.
 
 

A Solaris Projekt

A Lem-féle eredeti történettől igaz kissé elvonatkoztattak, de a fotósorozat futurisztikus jellegzetességei rendkívül gazdaggá teszik a megjelenített világot, így a ruhák, a sminkek és a különböző tárgyak, és mindezek tudatos elrendezése. Mint említettük, a piros szín rendkívül domináns, de sok esetben háttérbe szorul, és előtérbe kerülnek a hideg színek. A kontrasztot pont ez a váltakozó színpaletta biztosítja, amellett, hogy a modell lelki állapotát is szemlélteti. A megjelenített történet több helyszínen játszódik, ez is okot ad a nyomasztó, szinte kiszámíthatatlan hangulatnak, amit a művész még látványosabbá tesz a váltakozó látószögekkel és fényekkel. A sorozat főszereplője a fotók zömén egy zárt helyen van, de vannak olyan felvételek is, ahol egy ablakból tekint ki talán egy óceán felé. Ezzel tökéletesen érzékelteti az alkotó a szabadság eléréséhez való vágyakozást, és a tehetetlenség érzését, hiszen a víz elérhető távolságban van a központi szereplőnek, de mégis elzárja magát a megismeréstől. 

A fotósorozat egyik különlegességét adja a modellt körülvevő tárgyak szerepei a képalkotáskor. Észrevehetünk különleges virágokat, növényeket, amelyek az életet szimbolizálják. Ezekről a virágokról készültek közeli képek is, amelyek tökéletes szimbiózisban vannak a főszereplő szépségével. Emellett olyan tárgyak vannak jelen a sorozatban, mint például a generátor, és egy egészen földöntúli kinézetű váza, melyeknek funkciójára csak találgatni lehet. A kontextust ismerve, a váza jelképezheti azt adott világot, míg a generátor egy múltbéli tárgyat reprezentálhat, amely nosztalgikus érzésekkel tölti el a modellt. 
 
 

Végezetül a kivitelezés

A fotóművész egy san franciscoi kihalt irodahelységben adott teret képzeletének, egy viszonylag kicsi csapat közreműködésével. A fotósorozatot Sony A7R III készülékkel készítette, és a felvétel alatt Michelle Watt Capture One-al vizsgálta meg, hogyan kel életre a szerkesztőprogramban az elképzelése, és nagyban támaszkodott a fehéregyensúly eszközre is, amely elősegíti az egyes kattintások „vörös” melegségét. A stúdióban a fotós gyakran használta a Capture One, High Dynamic Range funkcióját a szélsőséges világítási/fény beállításokhoz, és ez különösen nagy segítséget jelentett, hiszen a fizikai világítása rendkívül korlátozott volt. A Capture One Pro színegyensúly eszközére is támaszkodott, ami lehetővé tette, hogy a színek még jobban kifejezzék magukat. Michelle Watt szerint a Capture One 21 új Speed Edit eszköze szintén nagyon hasznos volt, hiszen lehetővé tette számára, hogy egyszerre több fényképet szerkesszen, amivel sokkal gyorsabban haladt az utómunkával.

A Solaris projekt egy rendkívül összetett fotósorozat, amely különleges kompozíciókban mutatja be elsősorban a Capture One 21 szerkesztőprogram lehetőségeit, másrészről pedig bepillantást biztosít egy rendkívül egyedi stílusú művész lelki állapotába, amellyel akár mi is azonosulni tudunk.

Ha szeretnétek még többet megtudni a projektről, akkor látogassatok el az alábbi weboldalra.

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.