2020 legjobb Adobe MAX workshopjai


A 2020-as év úgy érkezett el a végéhez, hogy még pislogni sem volt időnk. Az Adobe MAX kreatív tartalomgyártói azonban idén sem tétlenkedtek, íme a legnépszerűbb workshopok, melyekben mindenről (is) szó esik!


max.jpeg

 

Az Adobe MAX röviden kreatív workshopok gyűjteményeként írható le. A platform pedig idén sem nélkülözte a remek ötleteket. Több, mint 460 rész tekinthető meg itt, így akár több napon keresztül inspirálódhatsz a legkülönbözőbb témájú videókból.

Ezek a kreatív workshopok remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy egy kicsit felálljunk a monitor elől és valamilyen kétkezi kreatív dolgot alkossunk. A videók pedig csupán 15, legfeljebb 30 percesek és az adott témának megfelelően sorba vannak rendezve.

Kreatív betűk

Ez a workshop egyaránt remek azoknak, akik még teljesen kezdők ezen a téren és azoknak is, akik meglévő tudásukat szeretnék felfrissíteni. A videók első részében a felhasznált anyagok és eszközök, valamint további kiegészítők kerülnek bemutatásra. Az itt bemutatott felszerelés megléte előny, de akkor is nyugodtan belevetheted magadat az alkotásba, ha csak egy ceruza és egy vonalas papír van kéznél. Továbbá, mivel ennél a munkánál a testtartás és egyéb fizikai tényezők is fontosak, a videókban ezzel kapcsolatos tanácsokat is hallhatsz.

Az alapok

Az ABC

Hogyan legyenek kifejezőek a betűk?

Áttérés képernyőre

 

2_1.jpeg

 

Alkotás hagyományos nyomdagéppel

Nick Sambrato, a Mama’s Sauce – egy díjnyertes nyomdai és szitanyomó stúdió – alapítójának videói tökéletesek azoknak, akik otthon vannak a témában és azoknak is, akik most hallanak először erről az egészről. Az első videó a klasszikus nyomdagép különböző részeiről és funkcióiról, valamint a munkák során felhasznált anyagoktól szól, később pedig természetesen szó esik magáról a nyomtatás folyamatáról is. Nem kell mást tenned, csak kattintanod:

Az alapok

A színek beállítása és nyomtatás 1

A színek beállítása és nyomtatás 2

 

3.jpeg

 

Hatékony karakterdizájn

Ebben a workshopban Stephen Silver azzal kapcsolatos tanácsait osztja meg, hogy miképp alkothatsz szép és energikus kinézetű karaktereket, és hogyan válhatsz egyre kreatívabbá. Mind ehhez pedig kizárólag ceruzára és papírra van szükséged.

A hatékony vázlatkészítés

Formák és struktúrák

Történetmesélés, gesztusok, dizájn és a különböző részletek

Az alkotás folyamata elejétől a végéig

 

4.jpeg

 

Legyél kreatív azzal, ami épp kéznél van!

Az alábbi videókban mindenről (is) szó esik, kezdve a kis magazin készítéstől, az origamin át, a különböző kreatív transzparensekig. Ezen kívül pedig Kelli Anderson arra vonatkozóan is hasznos tippeket ad, hogy miképp hozhatod ki a legtöbbet az átlagos alapanyagokból.

Magazin készítése egyetlen papírlapból

Kéz formájú transzparensek

A NASA origami

 

5.jpeg

 

Ha szívesen olvasnál többet az Adobe termékeiről, ezen a linken éred el valamennyit!

 

(Adobe Blog)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram