[14.rész] HetiRajz PORTRÉ - Porpáczy Zoli


Az van, hogy felzabált a munka és a világ, így kissé elmaradtam a #portré írásával (is), pedig Zoltánnal az egyeztetés már hetek óta tartott. De ma megembereltem magam és őt is, és késő este egy render ideje alatt meginterjúvoltuk egymást. Nem titkoltan a stílusát is, de a vicceit, az (ön)iróniáját, a gegjeit zabálom kétpofára, és nem csak én - Dosztojevszkij és Hanna-Barbera között félúton.


lead_8.jpg

 

Veled kivételt teszek és másképp indítok, mint szoktam - a humor ugyanis minden rajzodban ott van. Karikatúra, társadalomkritika, vagy épp most szmogszarvas. Miért, mióta, mitől?

Egy pillanat, összeszedem a gondolataim. Az általános iskolában is már kiütközött ez a humor dolog, valamiféle ironikus látásmód. Valahogy mindenben észreveszem a fonákságot, természetesen magamon is. Úgy érzem nem szabad semmit sem túl komolyan venni, talán az élet is könnyebb lehet így. Ez is egy jó nagy közhely persze.

 

kép3_14.jpg

 

Egyetértek. Részben közhely is, de igazad is van. Ezért közhely, mert működik. Hogy kezdődött. Te és a rajz? Mikor, kivel, mire, miért, mit?

Az óvodában az óvónénik szóltak a szüleimnek, hogy más a rajzi látásmódom, mint a többieké és érdemes vele foglalkozni. A Barcsay Gyermek-képzőművészeti Körben kezdtem hat évesen, amit nem nagyon szerettem, de utólag rájöttem, hogy nagyon sokat köszönhetek annak a helynek - talán néhányaknak még mond valamit ez a név. Nagyon szigorú szakkörvezető hölgy volt Melánia néni, de aki hozzá járt, azt rendszerint fel is vették a Kisképzőbe.

 

kép2_19.jpg

 

Ez nagyon jól hangzik, mint indítás. Ezután?

Ezután a Kisképzőbe jártam, grafika szakra. Érettségi után másodjára felvettek a Képzőre. Itt képgrafikán kezdtem, de harmadévben átmentem tervezőgrafikára, mert rájöttem, hogy a rézkarcból és a litográfiából nem lehet megélni. De alkatilag mégis inkább autonóm grafikus maradtam, bár hivatalosan tervezőgrafikai munkákkal foglalkozom.

Mesélsz a munkádról?

Szabadúszó vagyok, főleg kisvállalkozásoknak dolgozom, akik elsősorban arculatokat, online-offline hirdetéseket, prospektusokat kérnek. De előfordulnak könyvkiadók és kulturális eseményekkel kapcsolatos megrendelések is.

 

kép6_11.jpg

 

Mivel rajzolsz, mire? Hardware, software - minden is érdekel.

Wacom Intuos Pro-t használok és eredetileg Adobe Photoshop-ot, de a rajzi vonalon egy ideje nyitottam Artrage, Rebelle, az animációs vonalon Moho, és Blender Grease pencil felé. Nagyon fontosnak tartom az új software-k és technikák kipróbálását-tanulását. Az internet ebből a szempontból zseniális, hogy mindig kéznél van.

Analóg? Papír?

Papír már csak ceruzás szkeccseléshez, de azt napi szinten, azon a régivágású A4-es csíptetős pozdorja lemezen, ami valahol a tablet elődjének is tekinthető. Régi festékeim, tintáim, csőtollaim persze megvannak, de a mai életvitelben nehéz ezeket kellő nyugodtsággal előhúzni és elbíbelődni velük.

 

kép1_14.jpg

 

A munkákat hogy kapod? Ajánlás? Ügynökségek?

Hát érdekes módon elsősorban ajánlással jönnek össze, de a Grafikus munkák fb csoportból is voltak már jó és maradandó ügyfélkapcsolataim. Az ajánlások eredője az alkalmazottként eltöltött évek, ahonnan mindig előbukkan valami ismerős.

Konkrétan elmondható, hogy min dolgozol / dolgoztál? Amire mondjuk büszke vagy?

Most őszinte leszek. A tervezőgrafikai munkákban nem nagyon találom magam. Igyekszem a lehető legjobb ötleteket kihozni magamból, és a legmagasabb színvonalon kivitelezni őket, de ezeket az ügyfélkommunikációban sosem tudom igazán érvényesíteni. Igazából az autonóm világomban érzem jól magam és azzal küzdök, hogy a saját ötleteimet valósíthassam meg. Személyes projektek, kiállítások, szerzői animációs filmek és sorozattervek, pályázati vagy más szponzorálási formában, ha másként nem, akkor saját zsebből.

 

kép4_13.jpg

 

Akkor mi (lenne) a vágyad? Illusztráció? Saját projekt?

Jelenleg az animációs film foglalkoztat. Szerzői rövidfilmeket és gyerekeknek szóló mesesorozatokat tervezek. Az előbbivel már egy-két fesztiválra eljutottam, az utóbbira ösztöndíjat kaptam, illetve egy pitch fórumon bemutathattam a filmtervemet. A televíziós animációgyártási pályázatra készülök, de az anyagaimnak még erősödni kell, illetve lassan el kell engedni a one man show munkamódszert, mert az animáció elsősorban csapatmunkában teljesedhet ki. Saját projektekkel sok vidéki kiállítást csináltam, de úgy éreztem mindig, hogy állóképekkel nagyon nehéz megszólítani a mai közönséget. Ez elsősorban marketing és egy populárisabb hangütés eredménye lehet.

 

kép5_11.jpg

 

Van olyan munkád, linked ami megmutatható? Szereted, stb..?

Talán a Spencer-Hill Cartoon Show első epizódját hoznám, amit kifejezetten a rajongóknak készítettem, és szerepeltem vele az idei Bujtor István filmfesztiválon. Látszik, technikailag még van mit fejlődni, de mióta Ternovszky Béla azt mondta, hogy nagyon rendben van, azóta büszke vagyok rá. ? 

 

kép7_10.jpg

 

Ez szuper! Mi fontos még a rajzon kívül neked?

Hát természetesen a családom, de a biciklizésnek is megszállottja vagyok. Semmi technikai fétis, csak egy használtan vett bicikli és a kilométerek, hol társasággal, hol egyedül, lényeg, hogy nagyon megnyugtat és kikapcsol. Csak egy baj van vele, hogy ugyanúgy ül az ember, mint a monitor előtt. Ezért a másik dolog, amit sajnos mostanában elhanyagoltam az a tai chi művelése. Nagyon tudom ajánlani mindenkinek, a lassú relaxáló mozdulatok valójában egy kifinomult küzdősportot is magukban rejtenek és persze évezredes bölcsességeket. A nagymesterek a formagyakorlatok első néhány mozdulatait tökéletesítik idős korukban is. Ez egy az egyben átvihető a rajzi gyakorlásra is.

 

kép8_11.jpg

 

Van olyan dolog, ami fontos és nem kérdeztem meg, de elmondanád?

A szépirodalom! Nagyon fontosnak tartom a rendszeres olvasást, bármilyen nehéz is a telefon nyomkodása mellett hosszú szöveges oldalakba merülni. Mindig inspiráló és látókör tágító egy jó könyv. Mikor rám került a sor, hogy interjút készítesz velem, ez a dolog rögtön beugrott, hogy valahol Dosztojevszkij és Hanna-Barbera közt szeretném magamat definiálni.

 

kép9_9.jpg

 

Remek pozíció. Mit üzensz a csoportnak?

Tanulni, tanulni, tanulni! Az interneten pár dollárért szuper tutorialok vannak minden témában. Anatómia, perspektíva, character design, színelmélet és persze a software kurzusok. Nagyon érdemes, ha lehet minden héten nyitni valami újra, mert egy kattintással bármikor top cuccokkat érhettek el.

Nagyon szépen köszönöm!

Én köszönöm és szerintem sokan hálásak a munkádnak/munkátoknak!

 

kép10_7.jpg

 

Reméljük Ti is kedvet kaptatok ezután az interjú után a rajzoláshoz, ebben pedig tökéletes társra lelhettek az Adobe, és Wacom termékekben!

(Facebook - HetiRajz Privát csoport)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram