Maradj otthon és légy kreatív!


Magyar grafikusok különleges lényei lepték el Budapest kiürült ikonikus helyszíneit.


veress_nikoletta_hypeandhyper-1280x851.jpg

Fotó: Veres Nikoletta - Váci utca

 

Az új koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére az otthon maradás jelenleg a leghatékonyabb és szinte az egyetlen módszer, amit tehetünk. Ezt szerencsére egyre többen megértik, és az emberek igyekeznek a lehető legkevesebbet érintkezni másokkal. Azonban ennek, valamint a turizmus visszaesésének köszönhetően mára az ország, különösen a főváros egyébként forgalmas közterületei is szinte teljesen elnéptelenedtek.

A Hype and Hyper dizájn- és életmód magazin a korona helyzetből kiindulva létrehozott egy sorozatot, ahol magyar grafikusok mutatkozhatnak be és mutathatják meg alkotásaikon keresztül a karanténból adódó élethelyzeteket, szituációkat. A kezdeményezés a #stayhomecreative nevet kapta, és a most bemutatásra kerülő sorozatban a magazin arra kérte az alkotókat, hogy élesszék újra a város kiüresedett tereit, és töltsék meg színekkel, formákkal, saját vizuális világukkal és lényeikkel. Az alapot Soós Bertalan csodálatos fotói biztosították.

Az eredmény igazán szórakoztató lett, íme néhány példa:

 

RebakTamas_hypeandhyper-1-1280x854.jpg

Fotó: Rebák Tamás - Kelenföld

 

MartosJuli_hypeandhyper-1280x852.jpg

Fotó: Martos Júlia - Váci utca

 

BanyaiZsofia.jpg

Fotó: Bányai Zsófia - Erzsébet tér

 

pajorhanna_hypeandhyper-1280x854.jpg

Fotó: Pajor Hanna - Erzsébet tér

 

DankoEvelin_hypeandhyper-1280x851.jpg

Fotó: Dankó Evelin - Id. Antall József rakpart

 

A teljes szériát ide kattintva nézhetitek végig, illetve a #stayhomecreative további ötletes sorozatait pedig a linkre kattintva!

 

(HYPEANDHYPER)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram