IoT felhőszolgáltatást indít a Bosch


Bejelentette IoT Cloud szolgáltatását a Bosch: a vállalat leendő IoT infrastruktúrájának hátterét adó megoldáshoz a cég szerint 2020-ra minden elektronikai terméke csatlakozik majd.


Lassan nem telik el nap IoT bejelentés nélkül, a sorba az OCF szövetség és a Nespressoután most a Bosch állt be. A vállalat egy újabb okoseszköz helyett egy komplett IoT infrastruktúra létrehozásába vágta a fejszéjét, első lépésként pedig bejelentette az elképzelés mögé szánt Bosch IoT Cloud rendszerét, amelynek főhadiszállását és első adatközpontját a Reuters szerint Németországban építi fel.

A hálózatra a cég elképzelése szerint gyakorlatilag bármilyen online kapcsolattal rendelkező eszköz csatlakozhat majd, az autóktól a mosógépekig - a vállalat ezzel olyan, a területen nem elhanyagolható tapasztalattal rendelkező cégek ellen száll versenybe, mint a Microsoft, a Google, az Amazon vagy az IBM. A Bosch a területen mérnöki szakértelmétől, illetve a leendő szolgáltatás mögött álló adatközpont földrajzi helyétől remél versenyelőnyt: a cég szerint az utóbbi évek, több esetben a mai napig húzódó adatgyűjtési és megfigyelési botrányait követően sok vásárló veszítette el a bizalmát az Egyesült Államokban székelő vállalatokban.

A német cég egyelőre nem árult el túl sok részletet az IoT cloudhoz fűződő befektetései kapcsán, mindössze annyit közölt, "új technológiák fejlesztésére" évente mintegy 500 milló eurót költ. A Bosch szerint jelenelg "IoT Suite" megoldásához már összesen ötmillió eszköz csatlakozik, az otthoni termosztátoktól a parkolóhelyeket figyelő szenzorokig - ezt a vállalat igen tempósan bővítené tovább, tervei szerint 2020-ra már minden elektronikai terméke IoT-képes lenne.

A cloud-szolgáltatást a vállalat az aktuális elképzelés szerint a későbbiekben partnerei előtt is megnyitja majd, akik saját megoldásaik, termékeik mögé is beállíthatják azt. A Reuters szerint a felhős rendszert, amely jelenleg a Bosch nagyjából ötven, saját, vállalati alkalmazásának ad otthont, a cég már jövőre elérhetővé teheti a kiválasztott partnerek számára. A vállalat hosszútávú tervei között a globális terjeszkedés is szerepel, az adatközpontok az anyaország határain túl is feltűnnek majd, noha a kitűzött dátumokat utóbbi kapcsán a cég nem közölte.

(HWSW)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram