Megoldja a Windows 10 aktiválási problémáit az új build


Újabb build érkezett a Windows 10-ből, és ezúttal több hasznos újítás is szerepel benne, amikre sokan várnak már.


A Windows 10-zel bemutatkozott új fejlesztési modellben a Microsoft nem hagyta magára az Insider programba jelentkezőket, és időről időre újabb buildekkel mutatja meg, hogy éppen hol tart az új szolgáltatások fejlesztésében. A ma érkezett 10565-ös számú változat több fontos újdonságot is hoz.

Ezek közül az első a Skype-ot érinti: az új builddel megérkezik az univerzális kliens, sőt, mindjárt több is: ezek segítségével már csak azt a funkciót kell telepítenünk, amire valóban szükségünk lesz. Az új kliensek ráadásul jobban be is épülnek az OS-be, ami abban is megnyilvánul, hogy az Értesítési központban is megjelennek például a friss üzenetek, amikre ott helyben válaszolhatunk is.

A következő számunkra érdekes újdonság az Edge-nél lesz: végre a különböző eszközeink között szinkronizálhatjuk az olvasásra kijelölt oldalakat és a kedvenceket, a Tálcáról pedig a megnyitott oldalak előnézetét is látjuk már. Érkeznek újdonságok a Cortanahoz is (például már kézzel írott szövegeket is megért, illetve figyeli a közeli mozik műsorát), de a magyar nyelvi támogatás továbbra sem várható, mint ahogy a nem amerikai régióra állított OS-nél is bukjuk a szolgáltatások nagy részét.

Sokkal fontosabb tehát a harmadik szereplő, az aktiválás megújítása. Ez eddig elég zavaros volt, hiszen a Windows 10 frissítéshez nem járt kulcs, hanem muszáj volt egy korábbi, már aktivált Windowsra telepíteni, ami viszont az újratelepítéseket tette nehézkessé (persze kerülőút mindig van). A lényeg, hogy mostantól nem lesznek ilyen problémák, a Windows 10 ugyanis el fogja fogadni az ingyenes update-re jogosult korábbi OS szériaszámát is, azaz praktikusan az Enterprise változatokat leszámítva valamennyi Windows 7 éx 8.x kód működni fog a telepítés során.

Ezen nagy változások mellett érkezik pár kisebb is: lesznek új ikonok (Registry szerkesztőhöz például), az ablakok címsávjának színének intenzitását is módosíthatjuk, illetve a Start menü csempéihez tartozó menü is megújul.

(Geeks.hu)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram