Ennek az új szolgáltatásnak a segítségével könnyű szerrel megállapítható, hogy az adott fénykép eredeti, vagy esetleg photoshopolt.
A világhálón nap mint nap több milliárd új fotó bukkan fel, melyekről adott esetben egyre nehezebb megállapítani, hogy azok eleve így rögzültek a fényképezőgép szenzorán, vagy esetleg utólagos módosításon, retusáláson estek át. Most azonban itt egy új szolgáltatás, amely segít eldönteni, hogy az adott felvétel manipulálva lett-e, vagy sem.
Az izitru névre keresztelt újdonság kezelése roppant egyszerű: az upload szekcióban egyszerűen csak ki kell választani a vizsgálatra érdemesnek talált képállományt, fel kell tölteni a rendszerbe, majd pedig máris megkezdődik a felvétel analizálása. A JPEG formátumú képek hat különböző elemzésen esnek át, végül pedig az iziztru közli velünk, hogy a felvételek nagy valószínűséggel módosítatlan, vagy módosított állapotúak.
A rendszer minden képet eltárol a fotó készítéséhez használt fényképezőgép, vagy okostelefon adataival együtt - minden fotó saját URL-t kap, arról pedig természetesen a felhasználó dönt, hogy a képet meg kívánja-e osztani másokkal. A honlapon, illetve az iOS-es alkalmazáson keresztül elérhető izitru használata ingyenes.
Csatlakozzon Ön is Facebook oldalunkhoz!
(Technet)
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.