Magyar fotósok jelentkezését is várja a Syngenta Nemzetközi Fotópályázata. A svájci biotechnológia cég a hiány és túltermelés témakörrében várja a pályamunkákat. A cél: a képek erejével is felhívni a figyelmet a pazarlás és a bőség párhuzamos jelenlétére világunkban.
Szeptember 15-ig várja professzionális és amatőr fotósok jelentkezését Magyarországról is a Syngenta. A világpiacon is jelenlévő svájci biotechnológiai cég idén a "hiány és túltermelés" témakörében hírdetett pályázatot, és elsősorban olyan képeket várnak a jelentkezőktől, melyekben egyértelműen tettenérhető: a véges erőforrásokkal bíró bolygónkon egyszerre bánunk pazarló módon a rendelkezésünkre álló javakkal, míg szemet húnyunk a növekvő és egyre jobban terjedő szegénység felett.
A Syngenta Photography Award célja megalapításakor az volt, hogy kiváló fotókon keresztül világítson rá kulcsfontosságú globális kihívásokra, mondta Michael Mack, a cég vezérigazgatója. Az első nemzetközi pályázaton a Vidék – Város témakörben több mint 2500 fotós nevezett, és a legjobb fotókból nyílt kiállítást több ezren tekintették meg.
A második Syngenta Photography Award idén két kategóriában várja a pályamunkákat. A
Professzionális kategóriába 10 évnél nem régebben készült 5-10 fotóból álló tematikus sorozattal nevezhetnek, míg a Nyílt kategóriába a szervezők legfeljebb 3 egyedi képet várnak egy szerzőtől.
Nevezési díj nincs. A képeket szakértőkből álló nemzetközi zsűri bírálja el. A két kategória első három helyezettje több ezer dolláros pénzjutalmat kap, a Professzionális kategória győztese ezen felül egy 25 ezer dolláros, saját ötleten alapuló fotóprojektet is megvalósíthat. A díjakat jövő márciusban egy kiállítás keretében adják át a győzteseknek.
(Kreativ)
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.