A Google elveszi dolgozói idejének szabadon felhasználható 20%-át


Visszavonnák a korábban remek fejlesztéseket hozó szabad munkaidős rendszert.


A Google mindig is híres volt dolgozói béren kívüli juttatásairól. Ezek közé tartozik a gyermekgondozási kiegészítés, a minőségi húskészítmények támogatása, stb. A különleges lehetőségek közé tartozik a házon belül csak 20% időnek nevezett módszer is, amely lehetővé teszi, hogy egy dolgozó a munkahetének egy teljes napját az aktuális feladatától eltérő projekttel töltse.

Ez a „20% idő” ihletett jó pár sikeres Google terméket, köztük az Adsense hirdetési rendszert, a Gmailt, a Google Talk-ot és a Google Newst is. Bár a Google hivatalosan nem jelentette be a rendszer megszűntetését, minden jel arra mutat, hogy valójában ez történik; ezentúl a dolgozóknak nem saját jogkörük eldönteni, hogy milyen mellékprojekten dolgoznak, ezt a menedzsment teszi meg helyettük (vagyis lényegében az alkalmazottak kötelező feladatot kapnak). Ráadásul az is elképzelhető, hogy a kötelező feladat nem a kreatív ötletek kivitelezését segíti majd, és az alkalmazottaknak a teljes munkaidőt egyetlen projektre kell fordítaniuk.

Persze korai volna még a Google alkalmazottait sajnálni, de kár lenne, ha az eddig jó termékeket hozó „20% idő” valóban megszűnne. Igaz ugyanakkor, hogy azt nem tudhatjuk, hogy a „20% idő” mennyire volt hatékony; a felsorolt sikertermékek kifejlesztése nem biztos, hogy igényelt volna annyi időt, mint amennyi időt az összes dolgozó felhasznált. És nem tudjuk azt sem, hogy hány kudarcba fulladt ötletre jut egy Gmail – így akár még az is elképzelhető, hogy a döntés valójában logikus és jól átgondolt a felső vezetés részéről.

 

(Geeks.hu)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram