Ünnepelnek a Microsoftnál, ugyanis a Windows Store-ban megjelent a százezredik alkalmazás. Tekintve, hogy a Windows 8 októberben jelent meg, ez elég gyorsnak mondható.
Hogy mennyire gyors, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a Google esete, ahol majdnem két évbe telt mire az Android alkalmazás boltjában elérték ezt a számot, és nagyjából másfél év kellett az Apple iPad-nek, hogy platform specifikus alkalmazásai átlépjék a százezres számot. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy amikor az Android és az iTunes beindult, ez még újdonság volt, és mint minden ilyennél, itt is lassabb volt az átfutás.
Vannak, akik viszont nincsenek elájulva a Microsoft által most elért mérföldkőtől. A népszerű WinBeta nevű blog szerint például túl sok az olyan alkalmazás, ami tulajdonképpen csak spam-ként funkcionál, éppen ezért ez az eredmény inkább a mennyiségről, mint a minőségről szól.
Tény, hogy az összes platformon hemzsegnek a relatíve használhatatlan, tulajdonképpen csak reklámozásra való alkalmazások, éppen ezért nem feltétlenül az alkalmazások mennyisége, és a számok növekedésének gyorsasága határozza meg, hogy egy-egy platform mennyire jó vagy rossz
(Technet)
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.