Teljesen átalakul a Microsoft


Jelentős szervezeti átalakítást hajt végre július 1-jével a Microsoft, a folyamatot maga Steve Ballmer vezérigazgató irányítja.


Vezetőtársaival való konzultáció nélkül, a saját maga által kidolgozott tervek szerint hajtja végre a Microsoft strukturális átalakítását Steve Ballmer – írja az All Things D. A reorganizáció valószínűsíthetően személyi pozíciók megszüntetésével is jár, illetve teljesen átszabhatja a vállalat több tervét is.

 

Az All Things D információi szerint külön divízió jön majd létre vállalati üzleti célokra, alkalmazásokra és szolgáltatásokra, hardverfejlesztésre és egy külön egység foglalkozik majd a Windows fejlesztésével. Ez utóbbit a Bloomberg korábbi információi szerint a Windows Phone-ért felelős jelenlegi főnök Terry Myerson és az asztali Windowst fejlesztők első embere, Julie Larson-Green együtt vezetik majd. A Windowst érintő szervezeti átalakulás egyben annak is jele, hogy a Microsoft egyre inkább próbálja összefésülni az operációs rendszer asztali és mobilos verzióját.

Steve Ballmer 2000 óta vezeti a Microsoftot, azóta nem esett át ekkora átalakuláson a vállalat.

(HVG)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram