Az okostelefonos verzió után nem volt kérdés, hogy előbb vagy utóbb tabletes Ubuntu verziót is készít a Canonical.
A project most ért el abba a fázisba, hogy a fejlesztő cég hivatalosan is bejelentse létezését. Ezzel a Canonical megtölti a negyedik fontos képernyőt is: a számítógép, a mobiltelefon és a tévé után a táblagép is megkapja az Ubuntu aktuális verzióját. Azután, hogy a port elkészült okostelefonokra, tulajdonképpen nem volt nagyon nehéz dolguk a fejlesztőknek a tabletes változat elkészítésében, persze azért alkalmazkodni kellett az eltérő képernyőméretekhez és ahhoz is, hogy egy táblagépet nagyobb valószínűséggel tartunk fektetetett helyzetben.
Az Ubuntu for Tablets fejlesztési verzióját a vállalat holnap, az okostelefonos verzióval együtt már közzé is teszi, ekkortól a Nexus 7-re és a Nexus 10-re lehet majd letölteni a megfelelő ROM-okat. Nem meglepetés, hogy a Canonical ismét a Google referenciahardverét választotta; az viszont, hogy a port a Nexus 7-et és a Nexus 10-et is támogatja, jól mutatja, hogy a kijelző kezelésével nem lesz túlságosan nagy gond. Egyébként a Nexus 7 1280×800 képpontos panelje már tartalmaz annyi képpontot, mint amennyit egy kisebb méretű, néhány éves notebook. A Canonical leszögezte, hogy a fejlesztés a működőképes buildek ellenére még nagyon az elején jár, így nem valószínű, hogy 2013-ban lesz olyan kereskedelmi forgalomban is megjelent táblagép, amelyiken az Ubuntu operációs rendszer futna. Ez összhangban van a vállalat korábbi kijelentésével, amely az ubuntus okostelefonok megjelenését is legkorábban 2014 elejére teszi.
Bár az Ubuntu elég későn érkezik a piacra, nagy fegyvertény lehet a vállalat számára, hogy a mobilos verziók megjelenésekor már mind a négy „kijelzőre” pontosan ugyanazt a szoftver fogja tudni szállítani, vagyis az élmény – elvileg legalábbis – pontosan ugyanaz lesz mobiltelefonon, számítógépen, tévén és táblagépen is, amellett hogy minden platform minden alkalmazást képes lesz futtatni. Ez nemcsak a felhasználók számára jelent előnyt, hanem a fejlesztőknek is – egyébként a Microsoft is éppen azon munkálkodik, hogy a tablet, a telefon és a PC kezelőfelületét valamint a fejlesztési környezetet egységesítse. A keresztplatform támogatás ugyanakkor nagy kihívás elé is állítja a Canonicalt. Hiába szól az Ubuntu az egyszerűségről és arról, hogy a Linux is lehet barátságos, az operációs rendszert a közvélemény továbbra is a geek felhasználók operációs rendszerének tartja, így ezen, ha a Canonical azt szeretné, hogy platformja népszerű legyen, ezen mindenképpen változtatnia kell majd.
(Geeks.hu)
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.