Megnövelt hangminőséget kínál Sony Music Unlimited


A Sony felhő alapú zenei szolgáltatása meglehetősen sokáig halogatta a hangminőség javítását, de most kitettek magukért. A Music Unlimited ezzel a lépéssel a konkurencia nyomába eredhet, és tekintve a széles támogatottságot, nem árt velük komolyan számolni.


A Music Unlimited óriási katalógussal rendelkezik, összesen 18 millió szám található a Sony szórakoztató központjának zenei részlegében. A mostani modernizálást az asztali rendszerek tulajdonosai (Windows, Mac OS), a PlayStation 3 felhasználók és az androidos okostelefonok gazdái élvezhetik elsőként. Arról a Sony egyelőre nem adott tájékoztatást, hogy a többi platform, így az iOS, a Sony Bravia HDTV-k és a PS Vita mikortól veheti igénybe a 320 kbps-os streamet, de az biztos, hogy erre még idén sor kerül.


 

A Music Unlimitedhez kötődő alkalmazások a megnövekedett sávszélességigény okán új beállítási lehetőséggel gazdagodtak, így már kiválasztható lesz, hogy milyen adatfolyammal szeretnénk igénybe venni a szolgáltatást. Ez főleg a mobiloknál jöhet majd jól, hiszen azoknál nagyon változatos az elérhető sávszélesség.

A nagy rivális, a Spotify már 2009-ben bevezette a 320kbps-ot, a Sony felhasználói bázisa pedig egyre kisebb lett, így ez a mostani elég fontos lépés. Eddig a Music Unlimited mindössze 48 kbps-os bitrátával dolgozott, így a mostani 320 kbps-os AAC sáv meglehetősen komoly előrelépést jelent.

A magasabb hangminőség az előfizetéses felhasználóknak lesz elérhető. A prémium tagság díja a PlayStation esetében 12 dollár, az okostelefonoknál 10 dollár, míg otthoni környezetben mindössze 5 dollár lesz.

(iPon)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram