Farsangi vigasságok képekben – fotópályázat


A hagyományok szerint vízkereszttől elkezdődnek a farsangi vigasságok, bálok és lakmározások időszaka mely februárban, húshagyó kedden zárul le. A Pályázati Interaktív Elektronikus Rendszer által meghirdetett pályázat célja, hogy farsangi hangulatot teremtsen pályázói körében.


Egyaránt örömét lelheti ebben a pályázatban az, aki részt vesz egy vigasságon és megörökíti azt, valamint az aki majd eredményhirdetés után nézegeti a www.pier.hu honlapon megjelenő galériában publikálásra kerülő képeket.

Várjuk a farsangi mulatságok hangulatát visszaadó, jókedvre derítő fotókat!

A pályázaton bárki részt vehet. Nevezési díj nincs.

Meghatározások:
- A felvételek hagyományos vagy digitális technikával egyaránt készülhetnek, de csak digitális formátumban (jpg, jpeg, png) kiterjesztéssel nyújthatóak be.
- Ugyanazon személy által több pályázat is benyújtható, de pályázatonként maximum 1 db egyedi, saját maga által készített felvétellel indulhat, melyet később bármilyen más fórumon ismételten publikálhat.
- A kép terjedelme maximum 5 MB lehet.
- Mérete: hosszabbik oldala minimum 1600 pixel de maximum 4000 pixel
- Valamint a “Befogadási kritériumokban” szereplő további feltételek.

Feltételek:
1.) Ugyanazon személy több pályázatot is benyújthat, azonban 1 pályázat csak 1 db, saját maga által készített képet tartalmazhat, melyet tulajdonosa később más fórumokon is szabadon megjeleníthet.
2.) A pályázó kijelenti, hogy a kép még semmilyen fórumon nem jelent meg.
3.) Pályázó kijelenti, hogy a szerzői jogokra vonatkozó szabályokat betartja.
4.) A kép tiszteletben tartja mások érzéseit, nem szeméremsértő vagy uszító.
5.) A pályázatot elektronikus úton nyújtották be a Pályázati Interaktív Elektronikus Rendszer használatával.
6.) Az adatlap minden kötelezően kitöltendő része ki van töltve.
7.) Pályázó hozzájárulását adja ahhoz, hogy a benyújtott képet kiíró a szerzői jogok tiszteletben tartása mellett ellenszolgáltatás nélkül felhasználja, publikálja.

Díjazás:
I-III. helyezett könyvjutalomban részesül.
Ezen felül a pontozási szempontok alapján rangsorolt legjobb 30 pályaművet digitális formájú OKLEVÉLLEL díjazzuk, valamint folyamatosan elérhetővé tesszük a nagy nyilvánosság számára a www.pier.hu honlapon.
Pontegyenlőség esetén azonos pontszámot elért pályamű azonos helyezést ér el (holtverseny).
Pályázatot kiíró szervezet:
Pályázati Interaktív Elektronikus Rendszer
Kapcsolattartó: Horváth Csaba
E-mail cím: palyazat@pier.hu

Benyújtás határideje:
2013. január 16. 00:00 – 2013. február 25. 23:00
Teljes felhívási dokumentáció és benyújtás helye:
Elektronikus úton – a PIER rendszerén keresztül a www.pier.hu honlapon

Teljes felhívási dokumentáció és benyújtás helye:
Elektronikus úton – a PIER rendszerén keresztül a www.pier.hu honlapon

(Fotópályázat)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram