Egy tizenkét cégből álló csoport licitált sikeresen a csődközeli Kodak 1100 szabadalmára. A nyertes ajánlat 525 millió dollár volt.
A csőd szélére került céget a szabadalmai kiárusításával próbálják megmenteni, a sikeres eladást követően további 830 millió dollár kölcsönt venne fel a Kodak, így aztán 2013-ban megszűnhet a csődveszély.
Az LA Times jelentése szerint a felvásárló csoport tagja a Google és az Apple mellett a Facebook, a Research in Motion, az Amazon, a Microsoft, a Samsung, az Adobe, a Huawei Technologies, a HTC, a Fujifilm és a Shutterfly is annak ellenére, hogy a korábbi hírek csak egy Google-Apple társulásról szóltak.
Érdekesség, hogy a licitáló cégek közül a Kodak korábban többet is beperelt, az Apple mellett a Samsungot, a RIM-t, HTC-t és a Shutterfly-t. A megegyezés értelmében a cég az összes jelenlegi perét ejti a felvásárló cégekkel szemben.
A csoportot a szabadalmak felvásárlásával foglalkozó Intellectual Ventures szervezte. Az Intellectual Ventures tulajdonában is maradnak a Kodak szabadalmak. Ezeket szabadon felhasználhatja, licencelheti azzal az egy kitétellel, hogy nem perelhetik be azokat a vállalatokat, akik már licencelik a szabadalmakat, köztük a 12 felvásárló céget.
Az Intellectual Ventures egyébként szívesen nyújtott be panaszokat a tulajdonában álló szabadalmak engedély nélküli felhasználása miatt, így mondhatjuk, hogy egy igazi szabadalmi trollról van szó.
Lehet, hogy a Kodak szabadalmai is több perben fel fognak tűnni még a következő években, de az Apple-nek és a többi licitáló partnerének emiatt már nem kell aggódniuk.
Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.