Idén is hív a Sony World Photography Awards


A Sony WPA idén is szeretettel várja profik és amatőrök jelentkezését.


Már szinte régi ismerős a Sony World Photography Award, ahol amatőr és profi fotósok is összemérhetik tudásukat, tehetségüket. Az idei pályázatra 2013. január 4. (amatőrök), illetve 2013. január 9. (profik) a beküldési határidő. A határidő után - így a szervező - egy neves emberekből álló zsűri fogja eldönteni, kik lesznek azok a boldog nyertesek, akik nem csak a készpénzdíjakat, hanem a Sony fotós felszereléseit is hazavihetik. A díjátadásra majd végül egy ünnepi gála keretei közt kerül sor Londonban.



 

A szervezők célja, hogy a nyertesek a gála segítségével munkáikra is felhívhassák az érdeklődők figyelmét, ami akár egy talán még értékesebb nyeremény lehet.

A versenyen való részvétel egyébként ingyenes, és alábbi kategóriákban lehet nevezni:

 

  • Professzionális kategória

  • Nyitott kategória (amatőrök)

  • Hallgatói kategória (18-28 év közöttiek jelentkezését várják)

  • Ifi kategória (20 év alattiaknak)

  • „Moving Image Award”, avagy a mozgóképes kategória

  • 3D-Award, azaz térhatás a fotográfiában kategória


Az L’Iris d’Or és ezzel egyben a Sony World Photography Awards Professional Photographer (tehát a profi kategória győztese) nyertese 25 000 dolláros pénznyereményt kap. Az Open Photographer of the Year (amatőr kategória) pedig 5000 dollárt vihet haza. Ezen felül minden  kategória nyertese kap a Sonytól egy új fotós felszerelést (részletekről egyelőre nincs hír), sőt, a Hallgatói csapat győztese 40 000 euró értékben kap fotós felszerelést egyeteme/főiskolája részére.

A Sony WPA részletes és teljes felhívása, a részvételi feltételek és minden egyéb szabályozás itt olvasható el.

(Pro)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram