Office 2007 PDF mentési lehetőség

A világ legnagyobb szoftvercége még tavaly ősszel bejelentette, hogy az Office következő változatával dokumentumainkat akár PDF formátumban is elmenthetjük. A Word, az Excel, a PowerPoint, az Access, a Publisher, a OneNote, a Visio és az InfoPath komponensek egyaránt alkalmasak lesznek PDF fájlok írására, bár a fájlok megtekintéséhez külön PDF olvasóra lesz szükségünk. Ezután az Adobe antitröszt-perrel fenyegette meg a Microsoftot, mire a cég úgy határozott, hogy a szolgáltatás mégsem lesz az Office része, hanem különálló komponensként érhetjük majd el.

A vállalat korábban szilárdan kitartott amellett, hogy az Office 2007 csak és kizárólag a Microsoft saját fájlformátumait támogatja majd, az utóbbi időben azonban láthatóan meggondolta magát. Idén júniusban a vállalat mégis azt közölte, hogy a népszerű irodai szoftvercsomag következő változata kompatibilis lesz az -- ISO szabványos -- OpenDocument állományokkal is, amelyeket egy fordítóprogram segítségével alakíthatunk Office kompatibilissé.

A nyílt forrású Open XML Translator első előzetese Word állományokat konvertál OpenDocument formátumba, illetve fordítva, valamint egy plug-in segítségével beépül az Office 2007-be, így az irodai csomag képes a Worddel szerkesztett állományok elmentésére OpenDocument (ODF) formátumban is. Jövőre az Excelhez és a PowerPointhoz is számíthatunk egy hasonló kiegészítőre. Mivel az Office XML formátum visszamenőleg kompatibilis a régebbi Office fájlformátumokkal is, a konvertáló alkalmazással a régebbi dokumentumokat is átalakíthatjuk OpenDocumentté.

Azáltal, hogy a Microsoft is támogatni fogja az ODF fájlokat, megnőhet azok népszerűsége és elterjedtsége, amely e formátum javára billentheti a mérleget a Microsoft Open XML-lel folytatott harcban. Az OpenDocumentet máris számos szoftver támogatja, köztük az OpenOffice, az IBM Lotus Workplace vagy a KOffice. A Microsoft lépése ugyanakkor az Office malmára is hajthatja a vizet, hiszen azáltal, hogy lehőséget biztosít az OpenDocument fájlok használatára, háttérbe szorulhatnak a rivális irodai szoftverek.

Forrás: HWSW.hu

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram