IVSZ: új elnökségi és szervezeti struktúra

Idén az informatikai piac zsugorodását várja az Informatikai Vállalkozások Szövetsége.
Az IKT iparág forgalma az idén akár 15-20 százalékkal is csökkenhet. Ezen belül a telekommunikációs szegmensé a hangszolgáltatás iránti kereslet fennmaradása miatt várhatóan stagnál majd, így az informatikát érinti súlyosabban a válság - mondta az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke kedden a szervezet éves közgyűlésén Keresztesi János kiemelte, hogy a várakozások alapján a pénzügyi szektor és az ipar informatikai megrendelései 20 százalékkal esnek vissza az idén, míg a gyógyszeriparé valószínűleg a tavalyihoz hasonló marad. Az IKT szektor 55 ezer embert foglalkoztat, s a bruttó hazai termék (GDP) 10 százalékát állítja elő.

Szűkülő informatikai piac

Az IVSZ egy korábbi felmérése szerint 2007-ben az informatikai és a távközlési piac együttes mérete elérte az 1476 milliárd forintot. Ezen belül a távközlési kis piac mértékben, 2 százalékkal csökkent, az informatikai piac pedig 8,4 százalékkal nőtt - a kettő együttesen 4,4 százalékkal bővült.

Tavaly novemberben a szervezet még azt várta, hogy 2008-ban 6 százalék körüli lesz az informatikai piac növekedése, míg a távközlési piac visszaesik. A távközlési szolgáltatások magyarországi konszolidált piaca 2007-ben 885 milliárd forint volt, azaz a cégektől a végfelhasználók ennyiért vásároltak távközlési szolgáltatást. Az összeg az informatikai szolgáltatások vásárlását már nem tartalmazza. A konszolidált informatikai piac tavaly elérte az 590 milliárd forintot. Keresztesi János szerint az idén az eddigi tapasztalatok és várakozások szerint a kisvállalkozói szektor vásárlásai erőteljesen visszaesnek - a termékek és szolgáltatások 70 százalékát a 100 főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégek vásárolják.

Válságreakció

A közgyűlésen megválasztották az IVSZ új elnökségét. A mikro- és kkv tagozat alelnöke Kátai Szabolcs, a nagyvállalati tagozat alelnöke Laufer Tamás, a multi tagozat alelnöke Hegedűs Gábor, az elektronikai tagozat alelnöke Gacsal József, a telco tagozat alelnöke pedig Beck György lett. A szakterületekért felelős elnökségi tagok: Bóna Ákos (szabályozás, szélessáv), Juhász István (IT szolgáltatások), Drajkó László (piacbővítés), Füzes Péter (szofver), Papp Péter (iparágfejlesztés), Major Gábor (online tartalomszolgáltatás), Vinnai Balázs (K+F, innováció), Tuska István (hardver), Kerémi András (közbeszerzés) és K. Szabó Imre (export, import).

A tizenhat fős új elnökség két évre szóló mandátumot kapott a tagságtól. A szövetség elnöke továbbra is Keresztesi János, akinek a mandátuma jövőre jár le. A szervezeti átalakulás az IVSZ közleménye szerint reakció a válsággal súlyosbított helyzetre, definiálva a kitörési pontokat és erősítve a jövő stratégiai ágazatait. A szervezet értékelése szerint az információtechnológia és a telekommunikáció mellett az elektronikai ipar a magyar gazdaság egyik kulcságazata: ennek megfelelően a frissen megalakított elektronikai tagozat 2009 tavaszától kezdi el működését. Az IVSZ a szervezeti átalakulás kapcsán egy ernyő alá vonta az eddig külön tagozatként működő kkv- és mikrovállalkozásait, hogy ezáltal koncentráltabb segítséget biztosíthasson hasonló célokat kitűző és azonos problémákkal küszködő tagvállalatainak.

Az IVSZ éves, főként tagdíjakból és támogatásokból álló bevétele 235,5 millió forint volt, ami 14 millió forinttal kisebb az egy évvel korábbinál. Ezzel szemben az IVSZ tavalyi adózás utáni eredménye 5,3 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 13,7 millió forintos veszteséggel. A szervezet az idén 217 millió forintos bevétellel és 215,6 milliós kiadással számol.

Várjuk Olvasóink véleményét a Fórumba!

Forrás:
Computerworld

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram