Windows 10 - akad néhány bosszantó hiba


Az új operációs rendszert telepítők néhány komoly gonddal szembesülhetnek. Lejjebb engedik a hardveres korlátokat, miközben a csúcskategóriában is erősítenének.


A Microsoft a Windows 10 megjelenését megelőzően elérhetővé tette a hardveres követelmények hivatalos listáját, amely alapján a korábbi verzióhoz képest is lejjebb engedik a minimumot. A részletes lista tartalmazza a főbb szempontokat és követelményeket, amelyeknek az újonnan megjelenő hordozható eszközöknek mindenképpen meg kell majd felelniük. A legalább 512 MB RAM és a 4 GB-os belső tároló nem változott a Windows Phone 8.1 hasonló listájához képest, ám a Windows 10 Mobile esetében megengedhetőnek tartják a Bluetooth és a gyorsulásmérő hiányát, az előlapon pedig a 2 megapixeles kamera helyett a VGA-változatok jelenlétét tartják majd minimálisan elfogadhatónak.

Ami a processzorokat illeti, itt a Qualcomm Snapdragon 210-től felfelé minden meglévő példányt támogatnak, de az Intel X3 Sofia SoC sem maradt ki a felsorolásból. A kijelző tekintetében minden 8 hüvelyk alatti megoldást elfogadnak, itt a WVGA, vagyis a 800 x 480 pixel felbontás lesz a minimum, míg a másodlagos mikrofon már opcionális, mint ahogy az FM rádió, az NFC, valamint az LTE is ugyanebbe a besorolásba került - itt a 2G és 3G, illetve a WiFi jelenlétét írják elő minden mobiltelefon számára, míg az egyéb hordozható megoldásoknál ez is választható lesz.

De ha mindez megvan is, a telepítés mégsem lesz sima ügy. Az első probléma az Intel processzorral ellátott notebookok tulajdonosait érinti. Aki ugyanis közülük úgy dönt, hogy feltelepíti a készülékére a Windows 10-et, az kellemetlen meglepetésben részesülhet: az üzemidő akár 10 százalékkal is rövidebb lehet, mint például a Windows 8.1 használata esetén. Az információt az Intel egyik szóvivője közölte. A rövidebb üzemidő egy kis hibára vezethető vissza, amelynek megoldásán az Intel és a Microsoft már gőzerővel dolgozik. A gyártó egyelőre nem árulta el, hogy mely eszközök lehetnek érintettek.

A másik problémát a Windows 10 frissítési rendszere jelenti, amely nem csupán a szoftverfrissítéseket tölti le és telepíti fel, hanem a hardverekhez kiadott új meghajtóprogramokat is, és mindezt a felhasználó megkérdezése nélkül teszi. Néhány GeForce videokártya tulajdonosa az elmúlt hetekben arra panaszkodott, hogy a letöltött új driverek képhibákat és rendszerösszeomlásokat okoztak, míg másoknál a SLI-üzemmód nem működött. Volt, akinél csak csökkentett módban lehetett újraindítani az operációs rendszert.

A problémára megoldást jelenthet, ha a felhasználó belép a Vezérlőpultba, majd a Rendszerek menüpontban a Speciális rendszerbeállításokat választja, ezután pedig a Hardver menüben kiválasztja az Eszköztelepítés beállítások részt. Itt be kell állítani, hogy a felhasználó keresi meg a megfelelő szoftvert, majd azt, hogy a Windows 10 soha ne telepítsen illesztőprogramot a Windows Update webhelyről.

A cég vezérigazgatója a negyedéves eredmény ismertetésével egy időben elmondta, hogy a legfontosabb kérdés számukra annak eldöntése, hogy pontosan hány és milyen készüléket dobjanak piacra. Azt ők is jól tudják, hogy a csúcskategóriában bőven van mit bepótolniuk, a Nokia egykori üzletágának szinte teljes (7,6 milliárd dollárra rúgó) leírása pedig nem segít a helyzeten, de az általa elmondottak nagyjából egybevágnak azon korábbi értesüléssel, miszerint a Microsoft a belépő szinten, valamint a közép- és csúcskategóriában is 1-2 új megoldást dobna piacra. Ezek legkorábban októberben várhatók.

(SG)

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram