Wacommal és digitális művészettel a kanadai állatokért


Lenyűgöző grafikai projekt egy nemes cél érdekében


01 nyito.jpg

Az egész egy enyhe augusztusi délutánon kezdődött, amikor Sandy Pell, egy tehetséges kanadai illusztrátor emailben felkérést kapott egy több hónapos megjelenésre a Kafka’s Coffee and Tea kiállítótermébe. Sandy kapva kapott az alkalmon, szólt a társának, Steve Pellnek, majd együtt dolgozták ki a West Coast Wildlife ötletét. – Így indult egy egyszerűnek tűnő történet Kanadából, azonban az egész projekt olyan részletes és gyönyörű lett, hogy a világ többi részére is eljutott.

A projekt célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a Kanada legnyugatibb szegletének, azaz British Columbiának 13 nagyszerű őshonos állatára a művészet segítségével. A West Coast Wildlife képeit 5 hétig készítette a két alkotó, igen aprólékos és összetett munkával. A vázlatokat papírra vetették, közösen kiválasztották az elkészítésre szánt képeket, majd jöhetett a lényegi munka. Az alapokat egytől-egyik a Wacom eszközeinek segítségével rajzolták meg, vázlatos formában. A képek drótvázai lényegében a saját maguk számára elkészített színezők, amelyek már önmagukban is megállják a helyüket, azonban a színekkel valódi életet kaptak.

A kész képek változatok digitális formában készültek, egy kivétellel. A 40x60-as méretű kopasz sas vonalrajza kinyomtatva is elkészült, hogy aztán kézzel kiszínezve legyen még szebb, ilyen formában csendes aukcióra bocsátva. Az eladásból szerzett bevételt az O.W.L. névre hallgató állatvédő szervezet számára ajánlották fel.
A projekt művei 4 hónapig voltak láthatók a kiállító teremben, azóta pedig digitális formában bárki megvásárolhatja őket. Összeszedtünk nektek néhány képet, ahol a munkafolyamatok fázisai is láthatók, ha a teljes projektet megnéznétek, akkor pedig kattintsatok ide.

02.jpg

 

03.jpg

04.jpg

05.jpg

06.jpg

07.jpg

08.jpg

09.jpg

10.jpg

11.jpg

12.jpg

13.jpg

 

 

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram