Véget ért az ország egyik legnagyobb programozó versenye, a C++ Grand Prix


Mesterséges intelligencia megalkotásával nyerték meg az NNG másfél millió forintos fődíját. 
Szoros verseny alakult ki az idei NNG C++ Grand Prix döntőjében, hiszen két diák és két tapasztalt szakemberekből álló csapat került be a legjobbak közé. Az idei fináléban saját stratégiát alkotó szoftver megírásával szerezhették meg az értékes nyereményeket. A versenyre mintegy 100 csapat nevezett, a győzteseknek járó, fejenként félmillió forintos fődíjat végül egy szenior csapat nyerte.


 

nngo cikk fejléc_0.jpg

 

November 25-én, pénteken zárult az iGO Navigáció hazai székhelyű fejlesztőjének ötödik alkalommal megrendezett programozó versenye. A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiemelt érdeklődés fogadta a C++ Grand Prix kiírását, a megmérettetésre mintegy háromszázan jelentkeztek az ország minden részéről. A selejtezők után a 10 órás finálé következett, ahol a legjobb 10 csapat versenyzett az NNG budapesti székházában.

A döntőben a két csapat célja az ellenfél bázisának elfoglalása volt, ehhez egy olyan mesterséges intelligenciát kellett alkotniuk a versenyzőknek, ami figyeli az ellenfél lépéseit, és saját stratégiát dolgoz ki annak kivédésére, illetve a következő támadó lépés kitalálására. Az NNG ehhez egy játékos, méhekkel és hangyákkal illusztrált pályát biztosított a versenyzőknek.  A győztes stratégiát a “the hypnotoad” csapata alkotta meg, akik egy korábbi, C++ Grand Prix győztes fejlesztővel vágtak neki a megmérettetésnek.

 

00236_C++ Grand Prix by NNG_20161125.jpg

 

„Nagy öröm számunkra, hogy ötödik éve egyre nagyobb érdeklődés fogadja a C++ Grand Prix-t. Az eddigi rendezvények tapasztalataiból látszik, hogy a nevezők értékelik a saját készítésű, komplex feladatainkat, amivel betekintést nyerhetnek az NNG kultúrájába is. A minden évben tapasztalt szoros döntő jól mutatja, hogy csupán a szakmai tapasztalat nem elég a C++ Grand Prix megnyeréséhez, a logika, a problémamegoldás és egy jó ötlet ugyanígy elengedhetetlen, ha valaki első akar lenni ezen a versenyen” – árulta el Magyari Andrea, az NNG HR igazgatója.

A győztes csapat fejenként 500 000 forintos műszaki vásárlási utalványt, a második helyezettek három darab Hermann Miller Celle® ergonomikus széket, míg a harmadikak fejenként 100 000 forintos műszaki vásárlási utalványt kaptak. 

    

00242_C++ Grand Prix by NNG_20161125.jpg

 

Az NNG Kft.-ről

Az NNG a globális járműipar számára fejleszt élvonalbeli navigációs megoldásokat, melyeknek, alapja a cég NavFusion Platformja: ez az autó rendszerébe szervesen illeszkedve a műszerfalba épített navigációt és a felhőalapú szolgáltatásokat kombinálja, okostelefonos támogatással. Célja, hogy az autógyártók számára olyan márkafüggetlen, és teljes mértékben személyre szabható megoldásokat fejlesszen, amelyek jelentősen javítják a legszűkebb értelemben vett vezetési élményt, emellett pedig biztonságosabbá és interaktívabbá teszik a járművet, és maradéktalanul kiszolgálják a sofőr egyéni igényeit is.

Az NNG olyan intuitív navigációs és infotainment technológia kifejlesztésén dolgozik, mely a felhasználók számára mindennap értékes támogatást tud nyújtani, így valósítva meg a cég célkitűzését: az innovatív navigációs és infotainment megoldásokat minél szélesebb körben elérhetővé tenni.

A díjnyertes iGO Navigáció az elkövetkező években 30 globális autómárka több mint 30 millió járművébe fog bekerülni. A jelenlétét a világ minden táján folyamatosan őrző és erősítő NNG összesen 12 irodát és 4 képviseletet működtet Ausztráliában, Brazíliában, Dél-Afrikában, az Egyesült Államokban, Hongkongban, Indiában, Izraelben, Japánban, Kínában, Magyarországon, Németországban és Svájcban.

A cég 2014-ben elnyerte a European Business Awards „Az év növekedési stratégiája” címét, valamint az üzleti élet Oscarjának tartott Stevie Awards díját, mint a 2014-es év leggyorsabban növekedő vállalata. A cég emellett számos termékdíjjal büszkélkedhet, amelyeket partnerei révén nyert el.

Az NNG-ről bővebben a www.nng.com honlapon olvashat. Az iGO Navigációs termékekről bővebb tájékoztatás a www.igonavigation.com oldalon található.

 

facebook ikon.jpg

http://www.youtube.com/user/NNGglobal

facebook ikon 2.jpg

http://www.facebook.com/igonavigation

Figyelem! A tartalom legalább 2 éve nem frissült! Előfordulhat, hogy a képek nem megfelelően jelennek meg.

Copyright © 2023 Trans-Europe Zrt. Minden jog fenntartva.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram