Új akkumulátortechnológia a Samsungtól

    Az újfajta megoldás sokkal nagyobb kapacitást és gyorsabb töltést ígér. A megoldásból elsősorban az okostelefonok és az elektromos autók profitálhatnak.

    Napjainkra az okostelefonok legtöbb gyermekbetegségét sikerült megszüntetni, már a középkategóriás készülékek is szép kijelzőket, megfelelő kamerákat és gyors hardvert biztosítanak - egy probléma azonban a kezdetek óta jelen van, mégpedig a gyorsan lemerülő akkumulátoroké. A régi telefonoknál a felhasználók egyhetes üzemidőket is megszokhattak, az okos modelleknél azonban már a két nap is igen erősnek számít, a legtöbben pedig esténként töltőre rakják készüléküket. Ez a probléma az elektromos autók esetében még fájdalmasabb, hiszen a kis távolságokhoz hosszzú töltési idők párosulnak.

    Samsung új technológiája ugyanakkor sokat javíthat ezen az állapoton, ugyanis a gyártó nem csak hosszabb üzemidőt, de az eddigiekhez képest sokkal gyorsabb töltést is ígér. A vállalat a jelenleg széles körben használt lítiumion-akkukat grafénra építő alternatívára cserélné: a Samsung SDI, a Samsung Advanced Institute of Technology és a Szöuli Nemzeti Egyetem kémiai és biológiai mérnöki kara által közösen elkészített megoldás "graféngolyókat" használ, a térbeli struktúrába szerkesztett anyag katód és anódkomponensét is befedi. A gyártó szerint a grafénbevonat megvédi a katódot a használat közbeni különböző káros hatásoktól, ezenkívül mivel a grafén a szilíciumnál mintegy 140-szer gyorsabb elektronmobilitással rendelkezik az akkuknak a feltöltése is jóval gyorsabb lehet, a cég eddigi tesztjei alapján nagyjából ötször gyorsabb az eddigiekhez képest. 

    sambatry.jpg,q1512037186121.pagespeed.ce.Y1WlFUfmId.jpg

    Fontos kérdés a grafénra építő új akkuk ára - a vállalat ezen a téren derűlátó, nem számít jelentős költségnövekedésre. Az előállítás egyébként a vállalat új kémiai gőzfázisú leválasztásos (Chemical Vapor Deposition - CVD) eljárására épít, ennek során pedig szilícium dioxid részecskék körül grafángömböket növesztenek, egy nagyjából ezer Celsius fokos kemencében.
    A gyártás során a legnagyobb kihívást leginkább az egyenletes bevonatképzés jelenti, a cég első próbálkozásai sokáig jelentősen felgyorsult töltési idejű, ugyanakkor gyengébb kapacitású prototípusokat eredményeztek.

    Ez a megoldás az okostelefonok és az elektromos autók piacán is komoly előrelépés lehet, utóbbiak esetében különösen a gyorsabb töltési idő miatt, hiszen a pár perc alatt lezavarható "tankolás" akár az egyébként kisebb egy feltöltéses hatótávolságot is kompenzálhatja. Az ugyanakkor még nem tisztázott, hogy a vállalatnak mikorra sikerül felkészítenie a technológiát a piaci rajtra.